Ön tudja a választ ezekre az általános iskolai helyesírási kérdésekre?
A szeletelt alma barnulása könnyen megelőzhető egy gyors sós vizű fürdővel. Keverjen el fél teáskanál durva szemű sót egy csésze hideg vízben, majd áztassa benne az almaszeleteket 10 percig. A leszűrt gyümölcsöt utána fogyasztásig tárolja a hűtőben – javasolja a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin összeállítása.
Jégvarázs, sóvarázs
A rögtönzött házibulik „gyilkosa” a nem megfelelően behűtött ital. A következő módszerrel azonban akkor is jéghideg nedűket szervírozhat, ha nem készült fel időben a vendégek fogadására. Tegye a langyos bort vagy pezsgőt magas falú edénybe, majd lapátoljon rá egy kevés jeget, és hintse meg néhány evőkanál durva szemű sóval. Folytassa a rétegezést addig, amíg az edény meg nem telik. Végül öntse fel az egészet vízzel. 10-12 perc múlva már pukkanhat is a dugó!
Ha kapar a torok…
Legyen szó akár egy végigbeszélt napról, akár egy kellemetlen őszi megfázásról, az első krákogások után még nem érdemes egyből a gyógyszerszekrényhez rohanni. Inkább keverjen össze 1 rész sót 2 rész langyos vízzel, és gargarizáljon vele naponta egyszer, erősebb fájdalom esetén pedig akár három-négyszer is! A sós víz csillapítja a fájdalmat, és csökkenti a gyulladást is a torok beteg szöveteiben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja
Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki
„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó
Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!
Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról
Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború
A partjelző elismerte De Ligtnek a hibáját
Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került
"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!