Változatlanul előkelő helyet foglal el a szilva a hazai gyümölcstermesztésben: az alma és a meggy után a harmadik. Közkedveltségében nagy szerepet játszik termésbiztonsága és igénytelensége.
Most minden kiderült a magyar uniós elnökségről
Változatlanul előkelő helyet foglal el a szilva a hazai gyümölcstermesztésben: az alma és a meggy után a harmadik. Közkedveltségében nagy szerepet játszik termésbiztonsága és igénytelensége.
Nem véletlen, hogy hazánkban egészen a második világháborúig a szegények gyümölcseként tartották számon, amelynek termésére bizton számíthattak.
A szilva a szikes földek és a silány futóhomoktalajok kivételével mindenütt megél, kevéssel is beéri, de meghálálja a trágyázást, a metszést, aszályos időben pedig az öntözést. A legújabb sokat termő, nagy gyümölcsű fajták pedig mindezt igénylik is, beleértve a rendszeres növényvédelmet.
Az új német fajták között az Elena a megjelenését és az érési idejét tekintve a Beszterceivel megegyezik, noha minőségben elmarad attól.
És a besztercei?
Bizony félő, hogy el kell búcsúznunk legendás szilvánktól, amit évszázadokkal ezelőtt Magyar szilva néven emlegettek Európa-szerte. Az aszalványa tette híressé, no meg a gyümölcséből főzött kitűnő pálinka. Az ültetvényeket megsanyargató sharka vírus térnyerésével a Besztercei szilva súlyos sebet kapott, mivel erre különösen fogékony.
Az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott a szilva fajtaösszetétele hazánkban. Teret nyertek a vírusnak ellenálló csacsaki fajták (mint a Cacanska lepotica, a rodna, a rana), ezzel párhuzamosan hódított a Stanley, a Bluefre, a President.
Napjainkban a német nemesítésű újdonságok törnek utat, ezek közül némely fajtát már célzottan telepítenek konzervipari, hűtőipari feldolgozásra, a szeszipar számára, illetve friss fogyasztásra, így a házi kertben is helye lehet.
Ilyen például a szeptember elején érő Toptaste, ami nagy és különösen ízletes gyümölcsöt ad, a termés sokáig a fán marad. Kedvezőtlen tulajdonsága, hogy nem egyszerre érik, és fája fiatalon tövises.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Szilkékben rejtezik „Szatmár Fekete Aranya”
Csak szilvából évente tíz tonnát dolgoz fel az uniós forrásból épült penyigei kisüzem. A Szatmár vidékén hagyományos tornácos házban működő „Lekvárda” bemutatószobájában ízlésesen felcímkézett üvegekben, szilkékben várja az érdeklődőket „Szatmár Fekete Aranya”. Az egészséges szatmári szilvalekvár készítésének folyamatát az augusztus–szeptemberi főzési szezonban a tájat felfedező turisták is megtekinthetik. A manufaktúrával szomszédos Lekváriumba látogatók az egész idegenforgalmi szezonban kaphatnak kóstolóval egybekötött tájékoztatót őshonos gyümölcseinkről, a belőlük készített lekvárokról.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.
Most minden kiderült a magyar uniós elnökségről
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
A Merkúr a Bikába lép: négy csillagjegynek nagy meglepetést tartogatnak az égiek
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Felemás kövesdi búcsú az élvonaltól: a borsodiak a ráadásban mentettek pontot az MTK ellen
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.