Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
A díj pontos szabályai szerint a jelölés joga a korábbi évek győztesei, azaz a már Borászok Borászának választott legendák kezében van. A díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Prónay Bence felkéri a Borászok Borászait, hogy állítsák össze saját jelöltlistájukat. Ezeket összesítve a Borászok Borászai döntenek az esetleges holtversenyekről, és közös konszenzus alapján megalkotják az 50 legjobb Kárpát-medencei borász listáját. Ők a díj jelöltjei.
A borászok borásza testületének tagjai egy különdíjra is, a borászok barátja elismerésre is jelölhetnek egy-egy olyan civil személyiséget, aki megítélésük szerint a legtöbbet tette a hazai bor, borkultúra érdekében.
A díj egyediségét az adja, hogy a jelöltállítás után már kizárólag a jelöltek kezében van a döntés joga. Az ötven legjobbnak választott borász döntheti el két forduló alatt egy-egy szavazatával, hogy ki lesz a végső győztes. Az elsőfordulós szavazatok alapján egy ötfős döntő alakul ki, majd az ötvenek ismét szavaznak, amely alapján eldől, hogy az ötből ki lesz a Borászok Borásza.
A Borászok Borászai a Kárpát-medence 50 legjobb borásza közé választották:
A Borászok Borászai a Borászok Barátja Díjra jelölték:
A díjat gondozó alapítvány már kiküldte a voksolásra jogosult jelölteknek az elsőkörös szavazólapokat. A győztes nevet, vagyis a Borászok Borászát a Borászok Borásza Díjátadón hozzák nyilvánosságra.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Bejött az élet! Aurelio milliókat kaszálhatott, mióta kijött a börtönből
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Cintula hitet tett a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje, Caputova mellett
Elszabadul a pokol
Bizarr jelenetekkel vezették fel a Fury-Uszik meccset - videó
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.