A tüdőnek nagy tartalékai vannak, óriási a légzőfelülete, még jelentős mértékű károsodás után is képes úgy működni (megfelelő rehabilitációval), hogy az illető a napi tevékenységét el tudja látni. Az itt látható légzőtornát naponta többször is el lehet végezni, ha valaki a betegség miatt (vagy mert idős) nem tud kimozdulni, akkor mindenképp ajánlott a számára, hogy rendszeresen tornáztassa a tüdejét, ugyanis a légzés hatékonysága már egyetlen mozgásszegény hét alatt is romlani kezd.
Otthoni légzőtorna COVID után, gyógytornásztól + videó
A légzőtorna segíti a COVID-tüdőgyulladás utáni felépülést, erősíti a légzőizmokat, ezért elsajátítása mindenki számára javasolt, aki átesett a fertőzésen, és az a tüdejét is érintette. Ugyanakkor azok számára is hasznos lehet, akik egészségesek, de keveset mozognak, vagy épp nehezen mozdulnak ki a lakásból – olvasható a Gyógyzóna cikkében.
A Lencsés Tamás, a MH Egészségügyi Központ, Honvédkórház gyógytornásza hangsúlyozta: akinek COVID után tünetei vannak, és terhelésre, mozgásra nehézlégzés jelentkezik vagy az illető hamar elfárad, akkor meg kell állni pihenni. Ha van pulzoximéter, akkor azt érdemes használni a tréning során, és ha a kijelzőn látható érték 4 százalékot csökken, akkor be kell fejezni a gyakorlatot.
A légzőtorna további gyakorlatokkal is folytatható, a poszt-COVID ambulanciákon (például a HM Egészségügyi Központban is) további segítség kérhető.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: YOUTUBE
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
Orbán Viktor: Isten hozta elnök úr!
Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár
Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)