Orbán féleredményről beszélt az EU-csúcs után

A kormány péntek délután dönt a horvát határzárról.

MTI
2015. 10. 16. 5:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő kifejtette: az uniós állam- és kormányfők elfogadtak egy akciótervet arról, hogy miként lehet Törökországot érdekeltté tenni abban, hogy ne engedje a menekülteknek elhagyni az országot. Ez nem jelenti azt, hogy a megállapodás teljesen kész van, még szükségesek tárgyalások, de a felhatalmazást megadták, az irányokat kijelölték – mondta.

Orbán Viktor ugyanakkor úgy látja, a tanácskozás másik fele sikertelen, mert nem tudni, mikor lesz valami ebből a tervből, és addig le kellett volna zárni a görög–török határt. Közölte: ezt nem tudták elérni, „továbbra sincs meg a szükséges erő, elszántság és politikai akarat, hogy a saját határainak megvédésére képtelen Görögországtól átvegyük teljesen vagy részlegesen a határvédelem felelősségét”.

Mint mondta, a hatpontos magyar javaslat legfontosabb pontja görög viszonylatban most nem valósult meg, de Törökország ügyében történt előrelépés.

Arra a kérdésre, hogy mikor döntenek a horvát határzár ügyében, a kormányfő közölte: péntek dél körül érkezik vissza Budapestre, ezt követően összehívja a nemzetbiztonsági kabinetet, amellyel kora délután megvitatják a helyzetet, és meghozzák a szükséges döntéseket.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy rendészeti és határőrizeti szempontból minden feltétel megvan a horvát határzárhoz, azt a minőségű határvédelmet, amelyet a szerb–magyar határon már létrehoztak, azt ezen a szakaszon is teljesíteni tudják. Sőt, annyiban előrébb is állnak, hogy az ülés előtt a visegrádi csoport kiadott egy közleményt, amelyben leírták, hogy mindegyik V4-es partner komoly felelősséget és segítséget vállal abban, hogy Magyarországnak ne egyedül kelljen megvédenie a határait – idézte fel.

A visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfői közös nyilatkozatot adtak ki, amely szerint a migrációs válság hatékony kezelése érdekében az EU-nak egységesnek kell mutatkoznia, és képesnek kell lennie arra, hogy megtegye a fontos intézkedéseket.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy az ülésen volt egy pillanat, amikor „hirtelen fölélénkült a 28 miniszterelnök”, amikor az állandó áthelyezési mechanizmusról volt szó. Az Európai Bizottság az állandó migránsszétosztási mechanizmusra vonatkozó előterjesztését – amely egy indítvány, hogy jogszabály legyen majd belőle – már megküldte a nemzeti parlamenteknek, vagyis a magyar parlament foglalkozik ezzel és tárgyalni is fogja – mondta. Közölte: a kérdés csak az volt, hogy most a zárónyilatkozatban milyen hangsúllyal utaljanak erre a bizottsági kezdeményezésre, és ami benne van a dokumentumban, az „elfogadható Magyarország számára”.

A brüsszeli EU-csúcstalálkozón elnöklő Donald Tusk az értekezlet után azt hangoztatta, olyan döntések születtek, amelyek hozzájárulnak az unió külső határainak biztosításához.

Elmondta, hogy döntés született az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex jelenlegi jogkörén túlmutató „integrált határellenőrzés” létrehozásáról. Kifejtette, hogy a közös határellenőrző testületnek joga lesz ahhoz, hogy saját hatáskörben kezdeményezze és végrehajtsa azok hazajuttatását, akik nem jogosultak menekültstátusra, valamint „proaktívabb” módon vegyen részt a határok védelmében. A tagállamok több száz fővel erősíthetik meg a Frontex és az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) állományát, hogy a „forró pontoknak (hot spot)” számító területeket biztosítsák. Mindezt Tusk nagyon fontos eredménynek nevezte.

Az Európai Bizottság által Törökországgal tető alá hozott megállapodás-tervezetről Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke azt mondta: két célt szolgál; egyrészt, hogy azok a menekültek, akik már Törökországban vannak, maradjanak is ott, akik viszont Törökországon keresztül indulnának Európa felé, azok ezt ne tehessék meg. Az alku értelmében az EU felgyorsítaná a vízumliberalizáció folyamatát, de Juncker világossá tette, hogy ez nem jelenti az alapvető feltételek lazítását; a bizottság jövő tavasszal értékeli majd Törökország teljesítményét.

Juncker arra is kitért, hogy 2,3 milliárd euró hiányzik abból az összegből, amelyet a tagállamok különféle formában a migrációs válság kezelésére felajánlottak, de egyelőre nem fizettek be. Tudatta, hogy a miniszteri tanács luxemburgi elnökségét arra kéri az Európai Tanács, hogy ezt a problémát a következő hetekben orvosolja.

Angela Merkel német kancellár a csúcstalálkozót követően megerősítette, hogy az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői hárommilliárd eurós nagyságrendű támogatást fontolgatnak Törökország számára, ezzel segítve Ankarát abban a törekvésében, hogy megelőzze a szíriai menekültek Európába vándorlását.

Hozzátette, hogy döntés nem született a támogatás pontos összegéről. Emlékeztetett arra, hogy Törökország már több mint hétmilliárd eurót költött a menekültek elhelyezésére, és ebből csak nagyjából egymilliárd euró volt külső segítség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.