Fátyol Viola kapta pénteken a második alkalommal kiosztott Capa-nagydíjat. A fotós a „Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél” című anyagával érdemelte ki az összesen 3,5 millió forinttal járó díjat. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014-ben alapította meg az 5 millió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melynek odaítéléséről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben döntött.
A pályázók közül a bíráló bizottság májusban választotta ki az utolsó körbe került három alkotót, akik 500-500 ezer forintos ösztöndíjban részesültek. Ezt követően a döntősöknek fél év állt rendelkezésére, hogy kiteljesítsék és véglegesítsék a pályázati anyagukat. Az elmúlt hat hónap munkáját értékelve a zsűri végül Fátyol Viola projektje mellett döntött. A fotográfus a tavalyi győztes, Kudász Gábor Arion után másodikként vehette át a Capa-nagydíjat Robert Capa születésének 103. évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyes díjátadón, október 21-én a Capa Központban. A másik két döntős művész Tímár Sára Erzsébet és Ficsór Zsolt voltak.
Fátyol Viola anyaga a Hajdú-Bihar megyei Vámospércs népdalkörének csodálatos életét mutatja be. Vámospércs a keleti országhatártól tizenkét kilométerre fekszik, lakossága megközelítőleg ötezer fő. A helybeliek hagyományosan főleg a mezőgazdaságban dolgoznak, vagy egyéb állásuk mellett háztáji gazdálkodást folytatnak. A város földrajzilag, gazdaságilag és kulturálisan is a peremlét problémáival küzd.
A népdalkör negyven éve működik, tagjai jórészt idős nők, akik nyugdíjas éveikben engedhetik meg maguknak először, hogy pusztán önmagáért rendszeresen végezzenek szellemi-kulturális tevékenységet. A közösségbe különböző okok miatt járnak: hogy leküzdjék a magányt, felülemelkedjenek személyes tragédiákon, vagy egyszerűen az éneklés öröméért. 2013 óta énekelnek együtt.
A képeken az éneklés és az együttlét felhőtlen örömében ott rejtőzik az elmúlás. A tágas terek ürességébe és idegenségébe helyezett alakok helyenként álomszerűen tűnnek fel, máskor mintha egy falvédő hímzett figurái lennének maguk is: az elmúlás emlékei. Nem véletlen, hogy az egyik képen felbukkanó falvédő szövege adta a sorozat címét. A képek mellett a népdalkör tagjainak idézeteit olvashatjuk, amelyek megható bölcsességgel reflektálnak a halálra: „Majd eljön mindőnknek az idő. Váratlanul jön el.” A szerelemre: „Nekem nagyon szépen tudta mondani az uram, hogy: Erzsike.” És a körre: „Ha nem lett volna a népdalkör, én biztos begolyósodtam volna.” És ha figyelmesen nézzük a képeket, az idősebb hölgyek koszorújában felfedezhetjük magát az alktotó is, aki több alkotásán is elrejtette magát.
