Magyarország Mátyás király óta élen jár járműgyártásban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szerint.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Magyarország Mátyás király óta élen jár járműgyártásban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szerint.
Ezt mutatja majd be a március 22-24-e között a Hungexpo területén látható a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű tematikus kiállítás, az autókiállítás kísérő rendezvénye – mondta a szakember az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Knezsik István a kiállítás kapcsán elmondta: több mint 1000 négyzetméteren láthatók majd földön, vízen, levegőben közlekedő magyar járműcsodák, egy részük belülről is. De bemutatják például azt is, hogy egy-egy autónak hány alkatrészét gyártják Magyarországon.
A szakember emlékeztetett arra, hogy például a legújabb elektromos Jaguár személyautó fejlesztésében is részt vettek magyar mérnökök.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Mennek is, maradnak is.
Nem kell érte sokat tenni.
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Jelentős változtatásokat hajt végre a Lidl, napról napra egyre több vásárlót érint
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
"Minőségi csere" - Krausz Gábor megmutatta, mennyire szerelmes
Turistákat öltek Afganisztánban
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Így búcsúzott el Jürgen Klopp kilenc év után a Liverpooltól - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Mennek is, maradnak is.
Nem kell érte sokat tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.