Mint írták, ehhez már a jogi és a technológiai keretek is adottak.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Mint írták, ehhez már a jogi és a technológiai keretek is adottak.
Számos iparágban a piaci verseny és a szabályozói környezet közösen kényszerítik ki a digitalizációt. Ilyen például a pénzügyi szektor is. Ennek egyik látható eleme, amikor a bankfiókban nem papíron, hanem tableten kell aláírni – idézték a közleményben Somkuti Andrást, a Docler Csoport elnökét, az e-aláírás-specialista Netlock ügyvezetőjét.
Hozzátette: vannak országok, ahol az állam ösztönzi a digitalizációt. Észtországban például az emberek jelentős része már rendelkezik digitális identitással. A kényelem mellett az észtek rengeteget spórolnak mindezzel, számításaik szerint minden egyes e-aláírással 1 eurót. Magyarországon egyelőre inkább a nagy cégek járnak az élen, miközben egyre több kis- és középvállalat ébred rá a digitális átállással járó költségcsökkentés lehetőségeire.
A szakemberek szerint az e-aláírási technológiák rugalmasabbá és kényelmesebbé válásával – akár egy laptop, tablet vagy okostelefon segítségével is írhatunk alá elektronikusan – valamint az állam ez irányú kifejezett törekvésével egyre több folyamat kerülhet majd át közigazgatási szinten is a digitális térbe.
A közleményben kifejtik: Magyarországon évente nagyjából 50 ezer tonna papírt használnak el üzleti célra, ez mintegy 10 milliárd oldal. Ennek direkt nyomtatási és papír költsége mellett, nem elhanyagolható a logisztikai költség sem például tárolni, visszakeresni vagy csupán eljuttatni, postázni a dokumentumokat az aláírókhoz és vissza.
A digitális ügymenet kisebb cégek esetén is milliós költségcsökkenést jelenthet a papíralapúval szemben, míg állami szinten milliárdos megtakarításról lehet beszélni, nem számítva a gyorsabb, kényelmesebb ügyintézés lehetőségét az ügyfélélmény jelentős javulását. Az e-aláírás használatával közigazgatási okmányok, számlák, teljesítési igazolások, fuvarlevelek, orvosi leletek, munkaügyi dokumentumok, szerződések tömegei kerülhetnek át a digitális világba – írták.
A Docler cégcsoport tulajdonában álló Netlock az elektronikusan hitelesített üzleti megoldások vezető fejlesztője, szolgáltatója és integrátora Magyarországon.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Megőrültek a svédek is
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Hatalmas fordulat a 91. percben a Mezőkövesd-MTK meccsen
Oroszország kész bevonulni Lengyelországba is, ha védelmi érdekei megkívánják?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.