Sok vendég, kevés nyugta

Akad keresnivalója az adóhivatalnak azok a helyszíneken, rendezvényeken, ahol tömegek jelennek meg. Ez a következtetés vonható le abból, hogy a hatóság a Forma–1 hazai versenyén az ellenőrzések csaknem harmadánál talált szabálytalanságot, a Balaton környékén pedig majdnem minden negyedik vállalkozásnál akadtak gondok.

Jakubász Tamás
2019. 08. 15. 7:41
null
Szurkolók tízezrei költekeztek a Hungaroringen, számlát nem mindig kaptak Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több, tömegeket vonzó nyári sportrendezvényen, zenei fesztiválon és turisztikai helyszínen is ellenőrzéseket végzett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ezek egyike volt a hónap elején megrendezett magyarországi Forma–1-es futam. – A hivatal munkatársai a verseny hetében a pályán és környékén csaknem 150 vizsgálatot tartottak, az esetek csaknem harmadában derült fény valamilyen szabálytalanságra – mondta érdeklődésünkre a NAV szóvivője. Kis Péter András hozzátette: legtöbbször a számla, a nyugta átadása maradt el, ahogy gyakori volt az is, hogy a vállalkozás nem jelentette be megfelelően alkalmazottját. A feltárt szabályszegések miatt bírságot is kiszabott a hatóság, a büntetések végleges összege akár hárommillió forint is lehet.

Szurkolók tízezrei költekeztek a Hungaroringen, számlát nem mindig kaptak
Fotó: Mirkó István

Ennél összességében jóval nagyobb mértékű szankciót róttak ki azokra a Balaton-parti vállalkozásokra, amelyeknél az ottani razziában találtak adóügyi problémákat a hivatal munkatársai. Kis Péter András erről lapunknak azt mondta: a hatóság emberei július közepe óta csaknem háromezer ellenőrzést végeztek el a Balatonnál és a tó környékén működő vendéglátóhelyeknél, strandokon, piacokon és vásáscsarnokokban, valamint a fesztiválokra és más rendezvényekre kitelepült árusoknál.

– A revizorok az ellenőrzések több mint negyedénél tapasztaltak alapvető mulasztást annak ellenére, hogy az akciót a NAV előre meghirdette az adótraffipax elnevezésű tájékoztató felületén – jegyezte meg a szóvivő. Volt, ahol a nyugtaadás maradt el, de lebukott olyan vállalkozó is, aki feketén foglalkoztatta alkalmazottait, miközben kiug­róan sok volt az online pénztárgépekkel és a készpénzkészlettel kapcsolatos szabálytalanság. A Balatonnál kiszabott mulasztási bírság megközelítheti a 115 millió forintot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.