Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kizárólag elektromos autókat gyártó Tesla részvényének árfolyama három hónap alatt a duplájára emelkedett, és ezzel a cég összértéke szerdán átlépte a 100 milliárd dolláros értéket. Ennyit amerikai autógyár még sosem ért, pedig a hagyományos gyártók akár évi 5-6 millió darab járművet is eladnak, míg a Teslánál egyelőre félmillió körüli ez a szám.
A cég egymás után hagyta le a világ legnagyobbjait: a Hondát, a BMW-t, a General Motorst és a Daimlert, majd végül a Volkswagent is, már csak a Toyota nagyobb nála, bár az nem kevéssel: 233 milliárd dollárt ér a cég.
Mindez sok befektetőt meglep, hisz a Tesla épphogy csak elkezdett profitot termelni, tizedannyi autó gyártásával, mint riválisai. Csakhogy több meglepetést is okozott a tavalyi év utolsó részében: rekordgyorsasággal építette meg kínai gyárát, amely gyorsan felfuttathatja termelését nagyjából félmilliósra, emellett a cég bejelentette, hogy Berlin mellett épít egy újabb óriásgyárat, reagálva az erős európai keresletre is.
Kétségtelen, hogy a cég árbevétele várhatóan csak 31 milliárd dollár lesz idén, míg a Toyotánál 276 milliárd az összeg, a Volkswagennél 283 milliárd, a Daimlernél pedig 191 milliárd, csakhogy a befektetők joggal feltételezik, hogy a kereslet ugrásszerűen nőhet a Tesla egyre inkább a széles vásárlói körnek is megfizethető újabb és újabb típusai iránt, melyek ráadásul már akkora utat is megtesznek egy töltéssel, mint a belsőégésűek. A cég pedig bizonyította, hogy gyorsan reagál: hamar üzembe tud állítani új gyárakat, miközben fejleszti a technológiát, és folyamatosan csökkenti az egy autóra jutó gyártási költséget.
Az optimista befektetők vélhetően arra számítanak, hogy néhány év alatt a Tesla is többmilliós gyártó lesz – addigra már jelentős profittal –, és amikor az elektromos autók ára a belsőégésűek szintjére esik, hirtelen olyan kereslet jelenik meg, amelyet sokkal inkább ki tud majd elégíteni a cég, mint a lassabban reagáló hagyományos gyártók.
A részvény árfolyama persze túl gyorsan és túl sokat emelkedett, így bármikor jöhet egy egészséges visszaesés az árban, és a piac a jövő héten kiemelt figyelemmel fogja kísérni a cég negyedéves jelentését is, ami további jelentős árfolyammozgásokat generálhat, bármely irányban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Robbanás történt egy családi házban Veszprém vármegyében
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
„Már nem vagyunk együtt” – újabb sztárpár jelentette be a szakítását
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
A tökéletes búcsú! Marco Reus gólt és gólpasszt jegyzett utolsó dortmundi bajnokiján – videók
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.