Így juthat ingyen autópálya-matricához
Nem kell érte sokat tenni.
Már az általában konzervatív becsléseket adó amerikai Energiaügyi Információs Hivatal (EIA) is úgy látja, hogy az Egyesült Államokban a megújuló alapú áramtermelés meghaladhatja a földgázalapút az évszázad közepére.
Noha 2019-ben a hivatal szakértői még azt jelezték, hogy 2050-ben is a gáz lesz a villamos energia legnagyobb forrása (39 százalék, míg a megújulóknak 31-et számítottak), frissebb jelentésükben már máshogy kalkulálnak.
A 2020-ra vonatkozó, a napokban publikált éves energiapiaci áttekintésükben az áll, hogy a mai 19 százalékról 38-ra bővülhet már 2050-re (optimistább forgatókönyv szerint ennél öt évvel korábban) az amerikai zöldáram aránya a villamosenergia-termelésben.
A folyamat a földgáz arányának rovására mehet végbe, igaz, csupán egy százalékponttal mérséklődhet a részesedése a mai 37-ről. A jelentéstevők azzal indokolták a számításaikat, hogy a megújulókat hasznosító áramtermelő módok bekerülési költsége egyre mérséklődik, így az érvényben lévő szövetségi és állami támogatások nélkül is versenyképesek a hagyományos technológiákkal.
Az új előrejelzés azért is érdekes, mert kifejezetten olcsó földgáz áll az Egyesült Államok rendelkezésére, a kormányzat pedig inkább klímaváltozás-tagadó, mint annak megállításáért küzdő politikusokból áll – ehhez pedig közel helyezkedik el maga az EIA is.
Más, iparági számítások szerint az amerikai áramtermelés növekedését teljes egészében a szél- és a napenergiát hasznosító beruházások fedezik majd, miközben csökken a szén, a földgáz és a nukleáris energia részesedése is. Az EIA szerint akár már a 2030-as években helyet cserélhet a földgáz és a megújulók helyezése, ám ehhez kifejezetten magas gázárak és a zöldberuházások bekerülési költségének zuhanása szükséges.
A megújuló alapú források között tavaly 38 százalékos részesedéssel elvette az első helyet a szél hasznosítása a vízétől az Egyesült Államokban. Hosszabb távon viszont a napenergia térnyerése erősödhet meg annyira, hogy a legjelentősebb zöldáram-forrás legyen a tengerentúlon, mivel a szél aránya az előrejelzések szerint 2050-re az összes megújuló termelésből már csak 33 százalék lesz. A napelemek addigra a mai 15 százalékról 46-ot képviselnek majd.
A szén- és az atomerőművek jövője nem kifejezetten ígéretes a hivatal előrejelzésében, amely szerint már a 2020-as évek közepén komolyan csökkenhet a részesedésük. Ennek oka, hogy a kiöregedő létesítményekre a végleges leállítás vár, ám miután ezek kilépnek a rendszerből, a gazdaságosan működtethetők üzemben tartásával stabilizálódik ezen erőművek részesedése az energiamixben.
A hivatal azt is megjegyzi, hogy az elektromos autók nem lesznek nagy hatással az áramkeresletre, ennek ellenkezőjére a járművek piacát vizsgálva nem találtak meggyőző érvet. A számításaik szerint az e-autók számának előrejelzett növekedése évente csupán a százalék törtrészével emelheti az áramigényt.
Nem kell érte sokat tenni.
Nagy Márton: A családok védelmében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat.
Állítólag nem a munkakerülők.
A háztartások eladósodottsága a régiós országok közül továbbra is az egyik legalacsonyabb.
Mutatjuk, miért lesz kihagyhatatlan az idei Budapest Comic Con
Ma újra rádióinterjút ad Orbán Viktor miniszterelnök, kövesse nálunk élőben!
Két hullámban önti el az országot az eső: mutatjuk, mire készülj!
Lövöldözés Svédországban, életveszélyben a sérült + videó
Másodfokú riasztás lépett életbe: ezeket a vármegyéket érinti
Az oroszok váratlan helyen leltek irdatlan nagy olajmezőkre, és még ebből is baj lehet
Robert Fico élete csak a szerencsén múlt?
Pénteki sportműsor: Mezőkövesd–MTK, Falco–Szolnok
Kubatov és a Fekete Madonna: lengyel csodatévőért imádkoznak a Fradinál?
Ekkora büntetést kaphat Robert Fico támadója
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Nem kell érte sokat tenni.
Nagy Márton: A családok védelmében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat.
Állítólag nem a munkakerülők.
A háztartások eladósodottsága a régiós országok közül továbbra is az egyik legalacsonyabb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.