Az akkumulátorcsere-állomások már nem a távoli jövőt jelentik
Magyarország tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként.
Palkovics László kiemelte, hogy a 2050-es karbonsemlegesség figyelembe vétele mellett a kormány elkötelezett a létesítmény megtartása és fokozatos fejlesztése mellett. – Erre több szempontból is szükség van. Egyrészt az erőmű azonnali leállítása energiabiztonsági szempontból nem megoldás, például az északkelet-magyarországi régió számára kiemelt jelentősége van a működésének. Másrészt olyan infrastruktúráról van szó, amelynek karbonsemlegessé, gázerőművé, hulladékhasznosító művé alakítása gazdaságosabb és hasznosabb, mint a végleges bezárás. Harmadrészt az erőmű és az ahhoz szervesen kapcsolódó ipari park több mint tízezer munkavállalónak nyújt megélhetést – fogalmazott a miniszter.
A munkavállalókat érintő kérdések között szó esett arról, hogyan lehet elősegíteni az igazságos és méltányos átmenet megteremtését, különös tekintettel a foglalkoztatáspolitikai vonatkozásokra. A szakszervezetek kiemelték, hogy a mostani bizonytalan helyzet miatt jó eséllyel a környékbeli nagyobb vállalkozások átcsábítják magukhoz a szakképzett munkavállalókat – tudásuk azonban elengedhetetlen lenne az erőműben. Palkovics László kiemelte, hogy fontosnak tartja a munkavállalók helyzetének rendezését, a szakmakultúra és a tudás megőrzését, valamint az esetleges átképzést. – Komoly vesztese a fejlesztéseknek nem lesz – mondta a miniszter.
A szakszervezetek felvetették, hogy Magyarországnak részt kellene vennie az Európai Unió által létrehozott Szén Platform munkájában, amellyel lehetőség lenne olyan új, technológiai megoldások megismerésére, amelyek segíthetik a Mátrai Erőmű mielőbbi átalakítását. Ennek lehetőségét a várhatóan megvizsgálja a kormány.
Az egyeztetés alatt az ITM és a szakszervezetek képviselői megállapodtak egy bizottság felállításában, amelynek célja a Mátrai Erőmű átalakításával kapcsolatos legfontosabb kérdések tisztázása, a folyamat nyomon követése. A fórum első ülését várhatóan az erőmű tulajdonosváltását lezáró tranzakciót követően tartja meg.
Magyarország tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként.
A következő négy évben akár hetvenmillióan is rászokhatnak az injekciókra.
Az unió volt az első a világon, amely átfogóan rendezte a technológia használatát és a fejlesztését.
Lehet, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.
Orkánszerű széllel csapott le a szörnyű vihar Magyarországra
Nem igaz, hogy már csak egy embert keres a rendőrség a verőcei tragédia után
Külföldre menekült a forgatás után a Házasság első látásra sztárja: "Le kellett ezt zárjam magamban és itthon nem ment"
Hajóbaleset Verőcénél: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
Ha nem hiszi el, hogy valóban tönkretette a német és a magyar gazdaságot az orosz-ukrán háború, csak ezt az egy ábrát nézze meg
Liverpool: furcsa fejlemény, ahogy „hivatalos” lett: Slot lesz Klopp utódja
Kiderült, ki lett az év edzője az NB I-ben
Összeomlik az Ukrajnáról szóló békekonferencia
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Soha nem voltam ilyen boldog – mondta a verőcei halálos hajóbaleset egyik áldozata a tragédia előtt fél órával + videó
Karácsony szerint a bemutatott dokumentumok nem bizonyítanak semmit + videó
Magyarország tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként.
A következő négy évben akár hetvenmillióan is rászokhatnak az injekciókra.
Az unió volt az első a világon, amely átfogóan rendezte a technológia használatát és a fejlesztését.
Lehet, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.