Jelentősen csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe

Forrás: MTI2020. 03. 11. 21:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 30 milliárd forint volt, melynek közel felét az OTP adta. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy jelentős esések voltak a BÉT-en, a BUX közel 5 százalékkal csökkent. A legnagyobb vesztes az OTP, amely 12 ezer forint alá kerülve, közel 8 százalékos mínuszban zárt. A Mol sem úszta meg az esést, több mint 5 százalékkal csökkenve bőven 2 ezer forint alá került, ahogy nagyot esett a Magyar Telekom is. Egyedül a Richter tudott pluszban zárni, mintegy fél százalékot erősödött.

A vezető elemző szerint az európai piacok pozitív hangulatban nyitottak a keddi jelentős amerikai emelkedések után, de a nap folyamán teljesen megfordult a hangulat, így valószínűleg pirosban zárnak majd az európai börzék. A német DAX index 0,3 százalékos, a francia index 0,2 százalékos mínuszban volt zárás előtt.

Az amerikai tőzsdék a BÉT zárása előtt közel 4 százalékos mínuszban voltak, a keddi jó hangulat valószínűleg csak időleges volt – mondta Török Lajos. A várható események közül kiemelte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kamatdöntő ülést tart. Látszik, hogy az európai befektetők arra várnak, mit fog majd lépni az EKB, ez határozza meg a piaci hangulatot is – mondta.

Hozzátette, az olaj árának keddi emelkedése is időlegesnek tűnik, újra 3 százalékos mínuszban van az olaj jegyzése, ami részben annak tudható be, hogy kiderült, az Egyesült Államokban jóval nagyobbak a készletek, mint korábban várták. A következő napokban az olaj piacán is jelentősebb mozgásokra számítanak – mondta.

A forint piacán enyhe gyengülés látható a vezető devizákkal szemben. Az euróval szemben valószínűleg csütörtökön lesz nagyobb mozgás, ha elmarad egy kamatcsökkentés vagy egy jelentősebb döntés, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért – vélekedett. Szerdán is nagy utat járt be a forint, hajnalban 334 forint környékén is járt, és elment egészen 336 forintig, a BÉT zárása előtt 335,83 forinton jegyezték az euróval szemben.

A Mol árfolyama 106 forinttal, 5,24 százalékkal 1916 forintra csökkent, 4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1000 forinttal, 7,79 százalékkal 11 830 forintra esett, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 9 forinttal, 2,34 százalékkal 376 forintra gyengült, forgalma 669 millió forint volt.

A Richter-papírok 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6505 forintra erősödtek, forgalmuk 9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2820,53 ponton zárt szerdán, ez 252,12 pontos, 8,21 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.