Bahart: reorganizációs tervvel minimalizálják a veszteséget
Megszavazták a tulajdonosok a Balatoni Hajózási Zrt. reorganizációs tervét, amelynek célja, hogy a társaság alkalmazkodni tudjon a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzethez, és fenn tudja tartani a hosszú távú működőképességet, ezzel a munkahelyeket.
A koronavírus-járvány miatt rendkívül nehéz helyzetbe került itthon a turizmus, ami a nagy múltú balatoni vállalatot is nehéz helyzetbe hozta, mivel a személyhajózási szezont nem lehetett elkezdeni, és a révközlekedés is csupán a szokásos forgalom harmadával működik ebben az időszakban. Mindez előrevetíti, hogy az idén rendkívül súlyos gazdasági veszteségekkel kell szembenéznie a Balatoni Hajózási Zrt.-nek (Bahart).
A tulajdonosok által elfogadott reorganizációs tervvel a veszteségeket kívánják minimalizálni, illetve megmentenék a munkahelyek többségét. A döntésnek köszönhetően több milliárd forint fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre többek között a kompközlekedés fejlesztésére.
Az intézkedések szándéka a működőképesség megőrzése is, így például a személyhajózás optimalizálása érdekében megszűnik hat, alacsony kihasználtságú menetrend szerinti és négy sétahajójárat, amelyek működtetése gazdaságtalanná vált. A társaság öt öreg, műszakilag elavult, veszteséget termelő hajót kivon a forgalomból, ezek közül hármat elad. A Bahartnak 22 közforgalmú kikötője van, ezek közül négyet bezár és nyílt árverésen értékesít, ezzel együtt nyilvános pályázatot ír ki a vitorláskikötők bérleti szerződés keretében történő üzemeltetésére 2021. január 1-jei kezdettel. A reorganizáció részeként a társaság befejezi a hajózáshoz szorosan nem kapcsolódó tevékenységeit, így a jövőben sem kempinget, sem pedig szállodát nem működtet. A bevételeket fejlesztésekre és a kompközlekedés korszerűsítésére fordítják.
A Bahart tulajdonosainak döntése azt segíti elő, hogy amikor teljesen visszatér az élet a régi kerékvágásba, a társaság a régi versenyképességét megőrizve fejlődhessen tovább. Ehhez biztató alapot ad, hogy a hét elején fokozatosan újraindult az élet Magyarországon, és a felmérések szerint már a lakosság több mint a fele tervezi, hogy júniustól részt vesz a belföldi turizmusban, ahol a Balaton a legnépszerűbb üdülőhely. A hazai szállodákba április végéig külföldről 12 900, itthonról 21 700 foglalás érkezett, ezek száma folyamatosan emelkedik.
Az intézkedések 2021-től évi mintegy 200 millió forintos pozitív hatással járhatnak, ami lehetővé teszi, hogy a cég működése a közcélú menetrendi hajózás optimalizált fenntartása mellett se váljon veszteségessé – idézi a távirati iroda Szabadics Zoltán igazgatósági elnök korábbi mondatait. Emlékezetes, tavaly a korábban szétdarabolt és forráshiányos vezetés helyett az állami szerepvállalás ismét előtérbe került a Bahartnál, amikor az állam 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel 75 százalékos többségi tulajdonhoz jutott a cégben.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMegkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban
A kormány ingatlanonként akár ötmillió forint támogatást kínál a családok fejlesztéseihez.
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Már munkát keres ezerötszáz ember.
Stabil lábakon áll Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye gazdasága
Továbbra is munkaerőkereslet van a térségben.
Van egy autópálya idehaza, amelyen most nem kell útdíjat fizetni
Mutatjuk, melyik az.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kövér László: Az Európai Parlament összetétele ki fog hatni a világpolitikára is
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Ezért szakított valójában Gyöngyi és Csaba! Végleg szétment a Házasság első látásra álompárja
Brutálisan erős szezon, Fülöp-szigeteki vendégmunkások és 8-10 százalékos drágulás – ilyen lesz idén a balatoni nyár
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Csúcsok csúcsa: Hszi és Putyin nyilvánosan is összeálltak Amerika ellen
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett – hivatalos
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Áll a bál a Manchester sztárja körül: egy szurkoló belerúgott, Rooney kiosztotta + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMegkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban
A kormány ingatlanonként akár ötmillió forint támogatást kínál a családok fejlesztéseihez.
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Már munkát keres ezerötszáz ember.
Stabil lábakon áll Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye gazdasága
Továbbra is munkaerőkereslet van a térségben.
Van egy autópálya idehaza, amelyen most nem kell útdíjat fizetni
Mutatjuk, melyik az.