Mit jelent a munkavállalóknak és a munkáltatóknak a karantén?
Mit jelent a munkavállalóknak és a munkáltatóknak a karantén?
Elsősorban azt, hogy hatósági döntés született (pl. adott közigazgatási terület lezárásáról), ami azt is eredményezheti, hogy a munkavállalók nem tudnak dolgozni menni. Ilyenkor ők a jogszabályok szerint keresőképtelennek minősülnek – akit közegészségügyi okból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, vagy akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, továbbá aki járványügyi, illetőleg állat-egészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható –, és nekik erre az időre táppénz jár.
Természetesen abban a sajnálatos esetben is keresőképtelen a munkavállaló, ha betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni, vagy betegségének megállapítása vagy gyógykezelése miatt fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban részesül.
Munkáltatóként pedig át kell gondolni, hogy adott esetben alacsonyabb létszámmal és kisebb kapacitással megoldható-e a működés, ha pl. a karantén nem érinti a munkahelyet akár az elhelyezkedése, akár a tevékenysége miatt. Fontos a munkaidő beosztásokat is átnézni, és, ha lehet, illetve szükséges, még a 96 órás időkorlátra tekintettel (a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább kilencvenhat órával korábban módosíthatja) módosítani rajta.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szentkirályi Alexandra: Elég csak szétnézni Kispesten és látjuk mit tud nyújtani a balos városvezetés
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Szlovákiában ma több olyan embert letartóztattak, akik kommentekben örömködtek a Fico elleni merénylet miatt
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Címoldalról ajánljuk