Szedd magad a levendulát! – ajánlja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, ám a meghívóban nyomatékosan felhívja a figyelmet: aratótáska a helyszínen csak bankkártyás fizetéssel vásárolható, és egy időben legfeljebb félezren tartózkodhatnak a virág szüretelésére kijelölt területen, ahol a másfél méteres védőtávolság betartása kötelező.
Fesztivál helyett levendulahetek kezdődtek Tihanyban
Lilába borult Tihany várja a levendulakedvelőket a hét végétől egészen június végéig, a korábban Levendula-fesztiválként ismert turisztikai attrakció mára Levendula –Hetekként szerepel a balatoni rendezvénynaptárban.
– Kisgyerekes családok is szívesen bekapcsolódnak a levendulaszüretbe, a kulturális és gyerekprogramok mellett a rendezvénygazdák arról is gondoskodnak, hogy az idelátogatók ízelítőt kapjanak a levendulás zsákok megtöltéséből és a virág lepárlásából is – tudtuk meg Tihany polgármesterétől. Tósoki Imre a Magyar Nemzetnek elmondta: hozzávetőlegesen 10-11 ezer hektáron virít levendula a település melletti mezőn, amelynek nagyobb része a nemzeti park kezében van, illetve kéthektárnyi ültetvényt birtokol a bencés apátság és több kisebb terület van magánkézben.
Az illatos virág ollóval történő aratására évenként 10-11 ezren látogatnak el a félszigetre. Kérdésünkre, hogy a polgármester családja a virág sokfajta felhasználása közül melyeket részesíti előnyben, Tósoki Imre tréfálkozva azt válaszolta: ő maga a levendulagasztronómia marketingjének a főembere. Mint mondta, szívesen ízesíti levendulával a különböző szörpöket, édes süteményeket és a húsos ételeket.
Nincs még egy olyan virág, amely annyi mindenre felhasználható, mint a levendula – állítják a megszállott szüretelők. Készíthető belőle lekvár, ismert és kedvelt a levendulatea, a levendulás búzasör, fagylalt, a gourmand-ok pedig szívesen fogyasztanak levendulával fűszerezett ételeket, emellett sokan keresik a levendulaillatú szappanokat, parfümöket is.
Ebben az évben a veszélyhelyzet által indokolt intézkedések miatt másképp ünnepelünk.
Nem szeretnénk, hogy a vendégeink levendulás élmények nélkül maradjanak, ezért egy kicsit csendesebben, egy kicsit lassabban, egy kicsit másképp, de két hetet az illatok és színek jegyében töltünk.
Így köszöntenek az idei levendulafesztivál weboldalán, ahol jelzik: elmarad a megszokott kézműves forgatag és nem lesznek nagy koncertek vagy gyermekélményprogramok. Vagyis ebben az évben ugyan nem lesz nagybetűs fesztivál, de lesz helyette túrák sokasága, kézműves-foglalkozások, ismeretterjesztő és sportprogramok – írják a szervezők. Úti célként javasolják, hogy például az egész családdal meglátogatható a gyönyörű apátsági major, és számos étterem készít erre az alkalomra ételkülönlegességeket, levendulás menüket.
A tihanyi levendulahetek június 28-ig tartanak.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHelyretette a Diákhitel Központ a 24.hu-t
A 24.hu hazug állításaival szemben a hallgatók nem egy pénzügyi intézménynél, hanem többnél nyithatnak számlát.
Tovább koncentrálódik a kiskereskedelem
Az összalapterület ugyan nem, de az üzletek száma csökkent tavaly.
Egyre többen tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon
A 65 év felettiek és a nők körében is érdemben bővült a foglalkoztatottság.
Megnövelte az ukrán határ magyar oldalán lévő ingatlanok árát a háború
Másfél év leforgása alatt szembetűnő az árváltozás, ám a térség továbbra sem megfizethetetlen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Jelentős adótartozással lenne polgármester Juhász Péter, a saját pénzügyeit sem tudja kezelni
Végrehajtás: Juhász Péter és a Macskafogó Kft.
Fazekas Vivi tangás fotóval üzent Judy-nak: „A kép a te kedvedért van”
A nevelőedzője és egykori riválisa is kiáll Kozák Danuta mellett
Lehetetlen teszt, csupán az emberek 1 százaléka tudja megoldani
Rengetek pénzbe kerül Azahriah színpada a Puskásban – egyes részei itthon nem is beszerezhetők.
Óriási sebességgel haladunk a harmadik világháború felé
Pénteki sportműsor: Veszprém–Szeged férfi kézi NB I-döntő; F1-es szabadedzések
Biden nem vesz részt az Ukrajnáról szóló békekonferencián
Motorbaleset érte a cseh elnököt
Szentkirályi Alexandra: Ne a rakpartot, hanem a Gyurcsány-korszakot zárjuk le Budapesten!
Miklósa Erika elmondta véleményét a Magyar Péter rendezvényein fellépő Rost Andreáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezHelyretette a Diákhitel Központ a 24.hu-t
A 24.hu hazug állításaival szemben a hallgatók nem egy pénzügyi intézménynél, hanem többnél nyithatnak számlát.
Tovább koncentrálódik a kiskereskedelem
Az összalapterület ugyan nem, de az üzletek száma csökkent tavaly.
Egyre többen tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon
A 65 év felettiek és a nők körében is érdemben bővült a foglalkoztatottság.
Megnövelte az ukrán határ magyar oldalán lévő ingatlanok árát a háború
Másfél év leforgása alatt szembetűnő az árváltozás, ám a térség továbbra sem megfizethetetlen.