– Az elmúlt években a turisztikai szektor a magyar gazdaság húzóágazata volt, komoly hozzáadott értéket nyújtott. A világjárvány márciusi kitörésekor a kormány azonnal és nagyon határozottan lépett annak érdekében, hogy segítse az ágazat talpon maradását – mondta tegnap a távirati irodának adott telefoninterjúban Szentkirályi Alexandra.
Válságban a turizmus: Budapestre vár a kormány
A kormány több száz milliárd forint támogatást nyújtott eddig a turizmus támogatására, összehangolt intézkedéssorozattal segítette az ágazatot, és számos lépést tett az itt dolgozó vállalkozások érdekében – mondta tegnap Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az MTI-nek adott telefoninterjúban.
A kormányszóvivő példaként kiemelte, hogy a munkahelyek védelmét segítő adó- és járulékkedvezményeket, szálláshelyfejlesztési támogatásokat nyújtott a kormány, emellett kedvezményes hiteleket biztosítottak. – Még érvényben van az az intézkedés, hogy nem lehet felmondani a helyiségbérleti szerződéseket, és a bérleti díjakat sem lehet megemelni – sorolta. Kiemelte, hogy a Széchenyi-kártya program szeptemberben új, ágazati hitelkonstrukcióval bővült a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára, ami szabad felhasználású, nullaszázalékos kamatozású kölcsönt jelent. – Az új konstrukció hitelkerete százmilliárd forint lesz, a hitel összege nem haladhatja meg a 250 millió forintot – ismertette Szentkirályi Alexandra.
Lényeges intézkedés ezen a területen is, hogy az év végéig a kormány felfüggesztette minden magánszemélynek és vállalkozásnak a bejelentés napjáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, és az idegenforgalmi adót sem kell megfizetni december végéig. Ugyancsak az év végéig érvényes, hogy a Szép-kártya szociális hozzájárulási adója négy százalékra csökkent, illetve 450 ezer helyett nyolcszázezerre emelték a juttatás éves felső összegét a versenyszférában, kétszázezerről négyszázezerre a költségvetési szférában.
A kormányszóvivő arra is rámutatott, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közreműködve
a turizmus újraindítása érdekében nem megszorításokat kezdeményezett a kormány,
hanem a válságból való kilábalást adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával segítette, elérve, hogy a vállalkozások túljussanak ezen a nehéz időszakon.
Az állami támogatások sokrétűek, a szektor legtöbb szereplőjét segítik.
Ráadásul a Kisfaludy-programból minden fejlesztés hosszú távon tudja az ágazat fejlődését garantálni, ahogy a munkahelyeket is. Ismert, hogy 150 milliárd forintot biztosít a kormány a magyarországi szálláshelyek teljes körű megújulási programjának utolsó szakaszára, ebből 85 milliárd forint keretösszegű támogatásra pályázhattak a száz szoba feletti vidéki szállodák. Egy másik, hatvanmilliárd forint keretösszegű pályázaton a vidéki magán- és egyéb szálláshelyek juthattak szobánként egymillió forintos támogatáshoz. – Erre a felhívásra csaknem 14 ezer pályázat érkezett 45 milliárd forint támogatási igénnyel – mondta.
Ezenkívül ötmilliárd forintos keretösszeggel egy kempingek és üdülőházak támogatására kiírt pályázat is megnyílt, emellett a strandfejlesztések is folytatódtak. A program első három ütemében 114 strand újult meg több mint kilencmilliárd forintból, a negyedik, augusztusban meghirdetett ütemben pedig a szabadstrandok megújulására fordítanak hárommilliárd forintot.
Megemlítette azt is, hogy az augusztusi adatok alapján a vidéki Magyarország magára tudott találni, belföldön a tavalyi rekordévhez képest is háromszázezerrel többen nyaraltak, a magyar lakosság harmada pihent valamilyen kereskedelmi szálláshelyen.
– A kormányzat minden tőle telhetőt megtett a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazatért. A fővárosi turizmus talpra állításából mindenkinek ki kell vennie a részét. A fővárosi önkormányzatnak is lassan lépnie kellene a szektor védelme érdekében, mert eléggé rosszak a számok a fővárosban
– fogalmazott a kormányszóvivő.
a Fesztiválszervezőkön is segítenek
Megjelent az a pályázat, amely hétszázmillió forintos keretösszegből a koronavírus-járvány miatt elmaradt vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, ötszáz fő feletti könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja – hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amely a kiírással a szervezők működési célú támogatását segíti elő.
A turizmus megmentésére a koronavírus-járvány első megjelenésekor elkülönített egymilliárd forintos vis maior-keretből erre a pályázatra egészen pontosan 699 650 000 forint jut, amelyből a félezernél nagyobb tömeget vonzó, alkalmi, könnyűzenei stílusú, táncos szabadtéri rendezvényeket jegyző piaci szereplők kérhetnek segítséget. A támogatásnál fontos szempont, hogy belépőjegyes rendezvényekről van szó, amelyek minimum három egymást követő napon legalább napi két könnyűzenei programmal zajlanak, és nem új keletűek, mivel eddig már legalább három egymást követő évben megvalósultak, és idén csak a Covid-járvány jelent akadályt.
Az ügynökség honlapján elérhető pályázaton igényelhető, százszázalékos mértékű támogatás minimum összege egymillió forint, maximum összege pedig a tavalyi nettó fesztiváljegy-bevétel tíz százaléka, legfeljebb 35 millió forint – ezt egy összegben kapják meg az érintettek, és nem feltétel, hogy saját forrás is rendelkezésre álljon.
A pályázati kiírás előkészítését a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálta, de fesztiválszervezőket és a zeneiparban dolgozó szakembereket is bevontak. A munkacsoport vezetője Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke, de képviselteti magát a Magyar Fesztiválszövetség, a Művészetek Völgye fesztivál, az XLNT Booking, a Supermanagement, a Fábián Juli Emlékalapítvány, a Music Hungary Szövetség , illetve zenészek, menedzserek. – Az a cél a támogatással, hogy a fesztiválpiac szereplői talpon maradjanak, és a szektor újraindulásakor színvonalas programkínálatot és minőségi infrastruktúrát kínálhassanak a látogatók számára – közölte az MTÜ.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Bayer Zsolt: Az erőszak elönti Európát, sosem volt ilyen aktuális a békemenet
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.