Szép lassan talán magunk mögött hagyjuk ezt az egész furcsa koronavírus-mizériát, és szép lassan szinte minden vissza fog térni a régi kerékvágásba. Sok minden nem fog változni. Az egyesek által a járvány elején várt nagy civilizációs felfordulásból nem lett semmi, sőt nemhogy ott folytatódik majd az élet, ahol úgymond kizökkent, hanem sok szempontból még inkább gyorsuló és virtualizálódó világban találjuk majd magunkat, mint azelőtt.
Átértékelt értékek
Az egyesek által a járvány elején várt nagy civilizációs felfordulásból nem lett semmi, még inkább gyorsuló világban találjuk majd magunkat.
Azért bizonyára lesz olyan is, ami velünk marad a járványhelyzetből. Ilyen például az az élmény, az a rácsodálkozás, hogy nem biztos, hogy a nagyváros kellős közepén, egy túlárazott kis lakás az álmok netovábbja – még ha ott is van alattunk a bolt, a szomszédban a mozi, ráadásul több busz és villamos is a ház előtt megy el. Nem, mert a karantén idején kollektív tapasztalás lehetett, hogy mit jelent, ha betondzsungel helyett valami más veszi körül az embert – akár csak egy kis erkély, egy szellős terasz, egy zsebkendőnyi kert, nem beszélve a külvárosi vagy vidéki tágas kertes házról, az erdő vagy a mező közelségéről. Egyszóval
más szempontok értékelődtek fel a korábbi „értékek” helyett.
Ebből a perspektívából különösen érdekes megnézni az otthonteremtési támogatások alakulását. A statisztikai hivatal összegzése szerint éppen tavaly, vagyis „járványévben” döntött kiugró rekordot a csok. Míg a megelőző években rendre nagyjából harmincegy-két ezer család kapta meg az állami milliókat, tavaly negyvenezernél is többen. Azt korábban is lehetett látni, hogy a csok elsősorban nem Budapest belvárosában segíti lakáshoz a fiatalokat, hanem inkább a város olcsóbb, külső részein, az agglomerációban és persze szerte az országban. De úgy tűnik, hogy
a Covid miatt változó lakhatási szempontok és a családtámogatási lehetőségek most még inkább találkoztak,
felerősítve az egész otthonteremtési program jelentőségét. Különösen akkor van ez így, ha hozzátesszük, hogy 2019 júliusában izgalmas, Európában talán példa nélküli kezdeményezésként rajtolt el a kimondottan a vidékre szabott támogatási forma is, a falusi csok. Lassan két év távlatából ennek (illetve a Magyar falu programnak) is látszanak az első eredményei, hiszen több, azelőtt csökkenő lélekszámú településen állt meg a népességfogyás az oda költöző – jellemzően – nagycsaládoknak köszönhetően.
De más is kiderült. Évek óta mást se lehetett hallani, mintsem hogy a csoknak milyen árfelhajtó hatása van. Nos, e hasábokon magam is nemegyszer leírtam a saját tapasztalatainkon keresztül, hogy ez építkezés esetén például mennyire így van. Ugyanakkor a járványhelyzet most arra is élesen rávilágított, hogy a nagyvárosi lakásdrágulás oka más (is) volt. Hogy – minden ellenkező híresztelés ellenére –
elsősorban a féktelen airbnb-zés vitte az egekbe a főváros belső kerületeinek lakásárait,
ami aztán máshol is komoly árnövekedéshez vezetett. Ez feketén-fehéren bebizonyosodott: amikor hirtelen eltűntek a turisták, és nem volt már üzlet a rövid távú kiadás, érdekes módon a lakásárak drasztikus emelkedése is megállt. A lakásbérleti díjak pedig meredeken zuhanni kezdtek, hiszen az airbnb-zésből hagyományos albérletnek átvitt lakásokkal jelentősen megnőtt a kiadó lakások kínálata.
Azzal, hogy a home office részlegesen velünk marad a járvány után is, sokaknak nem kell már feltétlenül ott élniük, ahol a zsúfolt városközpont vagy éppenséggel a munkaadó székhelye található. Nagy kérdés persze, hogy ez a vidékcentrikusság megmarad-e hosszabb távon is. De ha 180 fokos fordulatot nem is hoz az életünkben a Covid, annyit talán igen, hogy kicsit megváltozik, mit tekintünk értéknek ebben a mellettünk elszaladó világban.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Állami vezetők meggyilkolásáról fantáziálnak Magyar Péter ultraradikális baloldali követői
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Négy csillagjegy, amely hajlamos agyonstresszelni magát. Te köztük vagy?
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Bundesliga: veretlenül lett bajnok a Leverkusen, Schäferék bent maradtak
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megőrültek a svédek is
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAdózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Több mint csúcstechnológia: bemutatták a repülő autót + fotók
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Varga Mihály: Intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
A pénzügyminiszter a leendő tudományos és innovációs park helyszínén beszélt Kaposváron.