A Fed elemzői és közgazdászai többnyire azt hangoztatják, hogy a jelenlegi inflációs jelenségek bármilyen ijesztőek, csak átmenetiek, a gazdasági nyitás következményei, maguktól is lecsengenek, érdemi jegybanki beavatkozás nélkül. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) véleménye szerint lehet, hogy átmenetiek, de nem lehet teljesen erre építeni, hisz nagy a bizonytalansági tényező, és ha mégsem átmeneti a folyamat, nem fogják tudni kezelni a túl késői intézkedésekkel.
Az IMF szerint szigoríthatnának a nagy jegybankok
A Nemzetközi Valutaalap szerint azoknak a jegybankoknak, amelyek ezt még nem kezdték meg, ideje a monetáris szigorítás útjára lépni, különben elveszíthetik a kontrollt az infláció felett. Különösen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetében sürgető a dolog.
Az IMF a Fed mellett az Egyesült Királyságot és más fejlett gazdaságokat is megemlített (vélhetően nem kismértékben az eurózónára célozva), ahol ugyanez a veszély állhat elő, ha nem történik intézkedés a jegybankok részéről. Az átmeneti hatásokat ugyan gyakran nem szokták figyelembe venni a jegybankok, most azonban egyre kevésbé biztosan állíthatjuk, hogy rövid távúak a jelenségek.
A központi bankoknak ezért világos koncepcióval kell rendelkezniük arra vonatkozóan, hogy hol az a pont, ahol határozott lépéseket tesznek, ezt kommunikálni kell, majd ezzel összhangban cselekedni.
Az Egyesült Államok inflációja harmincéves csúcshoz közelít, és a Fed még mindig a válságra, a deflációra kidolgozott programot üzemelteti, és még csak most tervezi, hogy a nagy összegű eszközvásárlási programot kivezesse, amit a járvány hatására indítottak 2020 elején. Szeptemberben a Fed azzal indokolta az inflációval szembeni meglepő türelmét, hogy a sok évig tartó túl alacsony inflációs szakasz után most nem zavarja, ha túlmegy a jegybanki célon az infláció, amíg nincs teljes foglalkoztatottság.
Ilyen politikát korábban sosem folytattak, hisz gyakorlatilag nem is létezett a teljes foglalkoztatottság, lényegében csak az elmúlt években, a járvány előtti időszakban volt ilyen. A jegybanki megközelítés az volt, hogy vagy a munkanélküliség magas, vagy az infláció, és a kettő között próbálnak meg egy egészséges egyensúlyt kialakítani.
Az elmúlt években ugyanakkor az alacsony infláció alacsony munkanélküliséggel párosult, ezért nehezen érthető a foglalkoztatottsággal kapcsolatos aggodalom, pláne hogy sok szektorban már munkaerőhiány mutatkozik.
Úgy tűnik, ezt inkább csak kifogásnak használta a Fed, mert valamiért nem akarta rászánni magát a szigorításra. Ez ugyanakkor az IMF szerint veszélyes hozzáállás, mert ha az inflációs várakozások elszállnak, akkor már nehéz a folyamatot visszafordítani vagy akár csak megállítani.
Mindezt megerősítik a frissen napvilágot látott szeptemberi adatok: éves szinten 5,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Amerikában. Januárban még 1,4 százalék, februárban pedig 1,7 százalék volt az emelkedés mértéke, azóta meredeken gyorsuló ütemben kúsznak felfelé, így márciusban már 2,6 százalékos, áprilisban 4,2 százalékos, májusban pedig ötszázalékos volt az infláció, júniusban és júliusban pedig már 5,4 százalék. Ez a trend egyre kevésbé utal arra, hogy átmeneti folyamatról van szó. Az energiahordozók drágulása és a bérek emelkedésének gyorsuló üteme felfelé húzó nyomást gyakorol az inflációra: szeptemberben a béremelkedés éves összevetésű üteme hét hónapi csúcsra emelkedett a munkaerőhiány miatt. Augusztus végén rekordnagyságú, 10,4 millió volt a betöltetlen állások száma, így a bérinfláció várhatóan tovább emelkedik,
a munkanélküliség tehát a legkevésbé sem tekinthető már valós indoknak a monetáris szigorítás további halogatását illetően.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezItt vannak a régiós üzemanyagárak
Nagy Márton: A családok védelmében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat.
Megvan, kik mennek a legtöbbször betegszabadságra
Állítólag nem a munkakerülők.
Stabil a hazai pénzügyi szektor
A háztartások eladósodottsága a régiós országok közül továbbra is az egyik legalacsonyabb.
Megkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban
A kormány ingatlanonként akár ötmillió forint támogatást kínál a családok fejlesztéseihez.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezeken a területeken adtak ki riasztást Magyarországon
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Gyors és egyszerű, mégis mennyei somlói galuska
Kemény üzenetet küldött a Nyugatnak Kína és Oroszország: nukleáris háborúra figyelmeztetnek
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Lövöldözés Svédországban, életveszélyben a sérült + videó
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Bohócot csinált az ellenfeléből a Barcelona tinisztárja - videó
Szemben az erőszakkal
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Nem azt mondták, Gabi!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezItt vannak a régiós üzemanyagárak
Nagy Márton: A családok védelmében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat.
Megvan, kik mennek a legtöbbször betegszabadságra
Állítólag nem a munkakerülők.
Stabil a hazai pénzügyi szektor
A háztartások eladósodottsága a régiós országok közül továbbra is az egyik legalacsonyabb.
Megkezdődtek a kifizetések a Napenergia plusz programban
A kormány ingatlanonként akár ötmillió forint támogatást kínál a családok fejlesztéseihez.