Sikeres program a vállalkozásoknak

Czomba Sándor: Ezer új vállalkozás jöhet a Vállalkozó Start II program keretében.

Magyar Nemzet
2023. 07. 26. 17:01
pék, pékség, kkv, vállalkozás, élelmiszeripar, sütöde Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Több mint ezer új vállalkozás jöhet létre az augusztus elsején induló Vállalkozó Start II program keretében – mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) szakmai rendezvényén szerdán.

A Vállalkozó Start I program eredményeit értékelve elmondta, hogy az abban részt vevő cégek több mint 80 százaléka azóta is működik, és támogatás nélkül is megállja a helyét.

A magyar kormányzat a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahely létrehozását is támogatja, és fontosnak tartja a kkv-szektor segítését, ezt szolgálja az induló vállalkozóvá válást elősegítő Vállalkozó Start II program – fogalmazott.

A kkv-k munkaerőpiaci súlyát ismertetve elmondta, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkát, miközben a vállalatok által előállított hozzáadott érték kevesebb, mint felét adják, és a beruházásokon belül súlyuk mintegy egyharmad.

Hozzátette: 2013-tól folyamatosan nőtt a működő vállalkozások száma, 640 ezerről egymillió fölé. Az új vállalkozások száma 2022-ben 154 ezer volt, az előző évi 96 ezer után.

A foglalkoztatáspolitikában végrehajtott fordulat eredményét értékelve emlékeztetett: 2010-ben 3,75 millió foglalkoztatott, több mint 700 ezer regisztrált álláskereső volt az országban, egyes megyékben a munkanélküliségi ráta meghaladta a húsz százalékot, a közfoglalkoztatottak száma pedig 300 ezer fölött volt. Tíz év alatt sikerült egymillió új munkahelyet létrehozni a magánszektorban. A foglalkoztatási ráta az Eurostat által is vizsgált 20–64 éves korosztályban 2022 végére 80,2 százalékra emelkedett a 2010-es 60 százalékról.

A kormány célkitűzése, hogy ez az arányszám 2030-ra 85 százalékra emelkedjen. Erre reális esély van a demográfiai helyzet miatt: optimista forgatókönyvek szerint mintegy 300 ezerrel csökken az aktív korú munkavállalók száma hét év múlva – hangsúlyozta.

Amíg korábban a munkanélküliség, most a munkaerőhiány okoz problémát a cégeknek. Az első negyedéves adatai szerint a feldolgozóiparban 20 ezer, az adminisztratív és szolgáltatások területén 11 ezer, az egészségügyi és szociális ellátás területén 9,1 ezer munkavállaló hiányzik.


– A potenciális munkaerő-tartalék azokban a régiókban a legmagasabb, ahol legkisebb az igény az új foglalkoztatottak bevonására, ezért a beruházásokat kell oda vinni, ahol a munkaerő rendelkezésre áll – mondta. A megfelelő képzettségű munkaerő megtalálása a keleti régió nagyvárosaiban – mint Debrecen, Nyíregyháza vagy Miskolc – is egyre nagyobb gondot okoz – fejtette ki.

Kiemelte: a kormányzat feladata, hogy megtalálja és támogassa azokat a kkv-kat, amelyek képesek a nagy multinacionális cégek beszállítójává válni.

Garami Erika, az OFA Nonprofit Kft. programkoordinátora az induló vállalkozások támogatását célzó Vállalkozó Start II program részleteit ismertetve elmondta, a pályázati alapfeltétel, hogy csak 18 és 64 év közötti magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, más vállalkozásban többségi tulajdonuk nincs és ezekben nem töltenek be vezető tisztséget. Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, aminek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, ebből hárommillió forint a bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forintot pedig egyéb eszközbeszerzésre, cégalapításra használhatják fel az érintettek.

A programban 12 hónapig kapnak támogatást az induló vállalkozások, amelyeknek további 12 hónapig fenn kell tartani működésüket.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Éberling András)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.