Mindösszesen tíz pennyért, azaz 45 forintért árulnak házakat Horvátország Légrád nevű városában, azonban a vételhez szigorú feltételek társulnak – adta hírül a Mirror. A kezdeményezést az észak-horvátországi Légrád 2018-ban indította el, hogy minél több embert vonzzon a térségbe, ugyanis manapság már csak kétezer ember él a környéken.
Negyvenöt forintért vehet házat ebben a csodaközségben, ahol két folyó randevúzik egymással
Örülne a vezetés, ha többen élnének a környéken.
A kormány tehát úgy döntött, hogy a lakosságszám növelése érdekében potom összegért megvásárolhatók a vízparti városban található házak, ehhez azonban – természetesen – meg kell felelni néhány feltételnek.
A pályázók ugyanis 45 évnél fiatalabbak kell, hogy legyenek, házasok vagy párkapcsolatban élők, emellett megkövetelik a büntetlen előéletet is.
A portál hozzáfűzi, emellett nem lehet már másik ingatlan a nevükön. Egyébként nem ez az egyetlen város, ahol olcsón kínálnak házakat. Olaszország több városában is nagyjából másfél dollárért árulnak házakat.
Légád Horvátország északi részén, Kaproncától 15 kilométerre északra található, a Dráva és a Mura folyók összefolyásánál, a Mura torkolatával szemben.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzabad az út az ukrán mezőgazdasági termékek előtt
Az EU egy évvel meghosszabbította az ukrán és a moldáv termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli uniós behozataláról szóló szabályokat.
Nyártól az e-rollerekre is kell majd kötelező felelősségbiztosítást kötni – mutatjuk, melyekre!
A jármű nettó tömege és tervezési végsebessége fog számítani.
Egyre távolabb a globális klímacéloktól
A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21 Kezdeményezés.
Lángos négyezer, maradhat? – itt vannak az idei árak a Balaton környékén
Ne felejtse otthon a pénztárcáját.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Rácsok között ábrázolják Magyar Pétert és 4 évig börtönben ült anyósát - itt vannak a legújabb mémek!
Döbbenetes látogatást tett Zelenszkijné, erre senki sem számított
„Szeretnénk megosztani veletek, hogy…” – Tóth Gabi és szereleme közös fotóval jelentette be az örömhírt, özönlenek a gratulációk
Búcsú a lipcsei szurkolóktól: nagy bejelentést tett a jövőjéről Gulácsi Péter!
„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell
Elképesztő ára van annak a bornak, amit Orbán Viktor adott a kínai elnöknek
Mutyitérkép: Elkészült a kispesti botrányos ügyek atlasza
Itt a magyar válogatott 23 fős kerete
Zelenszkij felesége meglepő helyen tűnt fel
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Bűnszervezet szabadulhat Magyarországra – Évekig ült fegyházban Magyar Péter jobbkeze
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzabad az út az ukrán mezőgazdasági termékek előtt
Az EU egy évvel meghosszabbította az ukrán és a moldáv termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli uniós behozataláról szóló szabályokat.
Nyártól az e-rollerekre is kell majd kötelező felelősségbiztosítást kötni – mutatjuk, melyekre!
A jármű nettó tömege és tervezési végsebessége fog számítani.
Egyre távolabb a globális klímacéloktól
A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21 Kezdeményezés.
Lángos négyezer, maradhat? – itt vannak az idei árak a Balaton környékén
Ne felejtse otthon a pénztárcáját.