A művészet szabadsága és a szabadság ára témájában tartott vitaindító előadást a Nemzeti Színház volt igazgatója, Alföldi Róbert színész-rendező a Burgtheaterben. A bécsi színház fennállásának 125. évét ünnepli, ez alkalomból háromnapos konferenciát tart. Magyar részről Konrád György kapott még meghívást, az író vasárnap tart ünnepi beszédet.
Alföldi Róbert − aki az István, a király rendezésének fogadtatásáról csak utalásokban beszélt, ám annál is több utalást tett Vidnyánszky Attilára − vitaindítójának teljes szövegét a 7óra7 színházi portál tette közzé. Ebből idézünk alább részleteket.
„Gondolkodás- és ízlésigazodást vár el a hatalom a színházi alkotóktól. Gondolkodás- és ízlésigazodást, egyféle, keresztényi világképet, a nemzet megmaradása szempontjából hasznos művészetet, a jelenleg regnáló politikai hatalomhoz való kritikátlan hűséget, a remény színházát, a csak pozitívan nyilatkozó színházi kritikát várja el a hatalom jelenleg a magyar színházművészettől. És a színházak felszentelését, ami megtörtént a Nemzeti Színház esetében. [ ]
Mint minden jó drámának a közepén az ember áll, gyarlóságaival, árulásaival, minden drámai konfliktus generálója, még ha az történelmet is ír, az ember. A vázolt jelenlegi helyzet kialakulásában is a gyarló, esendő, gyáva embert kell keresni. Mindkét oldalon. [ ]
Azok a kollégáim, akikkel együtt nőttem fel, akikkel fiatalon együtt játszottam, akik ugyanazt a színházeszményt vallották, és akik most egymás között, de nyilvánosan is, újságcikkekben buziznak, hazaárulóznak és védik a magyar nemzetet az olyan romlott és nemzetietlen alakoktól, mint én, vagy mint azok a művészek, akik nem hajlandóak beállni a sorba. [ ] Sokat beszélünk ma Magyarországon, persze nem a hivatalos fórumokon, a művészi szabadságról. Hogy létezik-e nálunk? Van-e művészi szabadság? Nem tudom. De választani még lehet. [ ]
A magyar színház megkapta és megkapja, nap mint nap, méltó jutalmát gyáva viselkedéséért. Én magam meg vagyok róla győződve, hogy megvívtam harcomat a politikával, a butasággal és az irigységgel a Nemzeti Színház élén. Szinte büszke lehetnék és különbnek tarthatnám magamat másoknál. És itt, a Burgtheaterben nem arról beszélek önöknek, hogy milyen színházat szeretek, milyet keresek, milyen művészi kérdésekkel hadakozom a munkáim során. Politikáról beszélek, társadalmi gyávaságról, azt mondom, hogy ők és azt mondom, hogy mi. Ugyanazon szabályok szerint működöm, mint amiket fájón és kétségbeesve elutasítok. Belekerültem a játszmába. És a lelkem a nagy szabadságban elkezdett rohadni. [ ]
Ugyanolyan harcossá váltam, mint a kultúrharcosok. Nem vagyok szabad. Elvesztettem a szabadságomat. Pörgök magam körül, már nem is látok rendesen, mert nem a világot nézem, hanem az ügyet, ami elveszni látszik. De ha bármilyen ideológia veszi át – akár kimondva, akár kimondatlanul – a valódi emberi közlés helyét a színházban, ott nagy baj van. Mert elveszett a szabadság.”
