Pintér Béla darabjával, a Parasztoperával belecsöppenni egy fesztiválba bátor döntésnek bizonyult. Kíváncsian és izgatottan indultam a nagyharsányi tornaterem felé, ahová az utcáról konga dobok és kántálás kísért, s mikor a tornateremhez vezető úthoz értem, már a hömpölygő tömeg része lettem. Délután négykor ugyanis még a közel 40 fok sem riasztott el senkit a sorban állástól, és nagyon sokan várták sorszám nélkül is, hogy a terem kapuit megnyissák, hogy a sokaság végre megkapja a napi színházadagját. A darabban az ének, a zene, a szerelem és a gyilkosság kulcsfontosságú alkotóelemei kábították el a (hőségtől már amúgy is elbódult) közönséget.
A társulat hatalmas tapsot kapott, az emberek pedig a darab után szétszéledtek – hogy később, egy másik faluban újra találkozzanak. Az Ördögkatlan fő varázsa ugyanis a több helyre koncentrálódó csomópontokban rejlik: akiket Nagyharsányban elveszítettem, azokba pár órával később a Vylyan teraszon ismét belebotlottam. Szombaton Ady Endre verseit Csuja Imre, Kakasy Dóra és Sárközi Dávid állította színpadra Palkonya faluházában. A szavalatok láncra fűzése valójában másfél órán át varázsolt el mindenkit, de mintha Illés gyors, tüzes szekerén repült volna, egy szempillantásnak tűnt csak az előadás. A Momentán Társulat és a Soharóza kórus workshopjai és lendületes esti előadásai felejthetetlen élményt nyújtottak, a fesztivál főbb eseményeit építették bele a performanszokba.
Quimby az Ördögkatlanon
Fotó: Sóki Tamás/MTI
Délután a fesztivál egyik védnökének, Cseh Tamásnak az emlékkoncertjén fröccsöztek idősek és fiatalok egyaránt, és amikor felcsendült a Csönded vagyok, akkor az addig éneklő, dúdoló közönségre áhítatos csönd telepedett. Este az Árokpart Bárban folytatódott a Cseh Tamás-dalok éneklése, majd a színpadi fellépésük után megtapsolt fiatal tehetségek csatlakoztak egy-egy, az árokparton gitározó és éneklő társasághoz. A spontán összeverődött bandák egyre hangosabban énekelték a Budapest című dalt, szinte elnyomva a Péterfy Bori & Love Band távolról hallatszó koncertjét.
Csillagtakaró alatt
Fotó: Sóki Tamás/MTI
Ezen a mezítlábas fesztiválon a komolyzene is helyet kapott: a palkonyai templomban Giuseppe Verdi La Traviata című operájának részleteit hallhattuk, méghozzá magyarázattal, hiszen Dinyés Dániel karmester, operamagyarázó humoros kommentárjainak köszönhetően mindenki megértette, hogy a Traviata egyes dallamaiban hol hallhatóak a szerelem, a halál és a viccelődés hangjai.
A jókedvű napindítás után megint szétgurult a tömeg ezerfelé. Busszal, stoppal és biciklivel siettünk át egyik programról a másikra, például Kisharsányba, ahol a Kovács Udvarházban minden nap mesekotyvasztó és Csere-bere Placc várt minden fesztiválozót. Itt sokan névre szóló karkötőt készíttettek, vagy ugráltak az olasz–magyar zenei műhely vérpezsdítő koncertjein, melynek speciális hangulatot adott az olasz énekesnő gurgulázó, jóízű nevetése is.
Dinyés Dániel vezényel a Hungarian Studio Orchestra és az Á la cARTe kórus közös koncertjén
Fotó: Sóki Tamás/MTI
Másik út volt a Vylyan terasz, ahol Slam Poetryt hallgatva lehetett fröccsözni péntek este – itt a vizsgadrukkról, az álomról, a slam lényegéről és Emmáról is hallhattunk vicces és megható műveket. Minden napszakban fáradhatatlanul szólt a zene, konga dobra ébredtünk, napközben a gitár és a hegedű táncra hívó, pörgős dallamait fröccsel kísértük, csütörtökön a Wombo Orchestra trombitáinak dallamaiba szédültünk bele, utolsó este pedig a Szabó Balázs Band, a londoni The Urban Voodoo Machine és a Kiscsillag dalaira őrült meg mindenki.
A fesztivál csupán egyetlen sebből vérzett: Jiri Menzel, a fesztivál egyik díszvendége sajnos nem tudott eljönni, ezért több program is elmaradt a fesztiválozók bánatára. Az így felszabadult időt is volt mivel eltölteni: például a palkonyai vasútállomás finisszázsán, a Dolce Hegedű Együttes nagyharsányi koncertjén vagy a faluturisták vicces helytörténeti túráján mulathattunk.
