Fülöp József rendezőként, art directorként és tervezőként is a magyar animáció meghatározó szereplői közé tartozik, emellett több mint egy évtizede a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) oktatója. Nevéhez fűződik a nemzetközileg is számos alkalommal elismert Animáció Tanszék létrehozásának előkészítése, képzési programjainak összeállítása. 2010-től a tanszék vezetőjeként, 2011 óta pedig a MOME Média Intézetének igazgatójaként dolgozott az egyetemen.
„Rektorként folytatni fogom az elmúlt években kialakult irányvonalat: a tradíciók és a kortárs szemlélet együttes gondozását, az értékelvű magatartást, adottnak tekintve a nemzetközi kontextus megkerülhetetlenségét. A MOME mára a hazai kreatív ipar szellemi centrumává vált. A következő lépés ennek a szerepvállalásnak európai és globális szintre való további kiterjesztése, egy ízig-vérig XXI. századi egyetem létrehozása, melyben elsődleges szerepet játszik az egyetem jelenre reagáló és a jövőt formáló autonóm szerepének erősítése.” – hangsúlyozta kinevezése alkalmával Fülöp József. Az egyetem által kiadott közlemény szerint az új vezető a jövőben kiemelt figyelmet kíván fordítani az egyetem innovációs műhelyként betöltött szerepére, fontosnak tartja az akadémiai és a versenyszféra közötti párbeszéd folyamatossá tételét, az olyan közös platformok kialakítását, amelyek segítik a kreatíviparban rejlő potenciál kihasználását, az innovatív, designerszemlélet elterjedését.
Fülöp József a posztot augusztus elsejétől tölti be, a két vezetői periódus után leköszönő Kopek Gábor utódjaként.
Az év elején Kopek Gábor nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, ennek rövidített változatát itt olvashatja, Fülöp Józseffel készült interjúnkat pedig itt találja.