Felkavaró képsorok egy lélekről, akiért a jó és a rossz vív harcot, két kisgyerekről, akik a gyermekotthonból elindulnak megkeresni a Jézuskát, vagy arról, hogy mi a szegénység, és mit tehetünk ellene – az ilyen filmek mellett sok olyan rövidfilmet és animációs rövidfilmet is levetítettek a Gyerekszem Filmfesztiválon, amelyek nem utaltak ennyire nyilvánvalóan arra, hogy a filmkészítés az alkotó számára traumafeldolgozást is jelent.
Állami gondozott gyerekek esetében nagyrészt mégis erről van szó. Idén is sok film hátterében ismerhettük fel a Hűvösvölgyi Gyermekotthon kertjét, épületeit. A gyerekfilmfesztivált is szervező Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület tizenhárom éve dolgozik állami gondozott gyerekek között, a legrégebben éppen itt, a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban, ma pedig már a Szegletkő Gyermekotthonban és az Aszódi Javítóintézetben is vezetnek filmes csoportokat. Az áprilisi cseh–szlovák–lengyel–magyar filmes workshopjukon készült a Krisi című film is, amely nem versenyzett, de a fesztiválon is vetítették:
A Gyerekszem Filmfesztivál pályázatát viszont mindenki másnak is meghirdetik. Így versenyezhettek idén is például a Kecskeméti Animációs Filmstúdió, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Stúdió, vagy a Zikk-Zakk Műhely filmjei, de olyan pályázójuk is van, aki évek óta otthon, egyedül készíti a filmjeit. Nemzetközi műhelyek is bekapcsolódtak az idei programba Oroszországból, Belgiumból, Szlovákiából, Görögországból és Németországból. Az előzsűri 61 filmet választott a fesztivál versenyprogramjába, ebből 25 külföldi műhelyek munkája volt. Az alábbi film például a Szent László Gimnázium filmes műhelyében készült; egy drogfüggő fiúról szól, aki új esélyt kap az élettől.
A szakmai értékelés mellett a szervezők arra törekszenek, hogy lehetőség szerint minél többen nyerjenek – számos különdíjat osztanak ki támogatóik segítségével –, mert a fesztiválszereplés, a díjak olyanfajta visszaigazolást jelentenek, ami döntő lehet a gyerekek életében, főleg, ha családból kiemelt, traumatizált fiatalokról van szó. A filmek mellett idén találkozási pont is volt a fesztivál a hasonló munkát végző civil szervezeteknek. Az erről szóló konferencia elsősorban szakmabelieknek szólt, de a laikus közönségnek is érdekes lehetett belepillantani abba, hogy fejlődik egy-egy művészetterápiás program, ami az évek alatt aztán akár több ezer, állami gondoskodásban élő vagy hátrányos helyzetű gyermeket is elérhet.
L. Ritók Nóra Igazgyöngy Alapítványára, az ÁGOTA Alapítványra, de a Gyerekszem Egyesületre is igaz, hogy egy-egy elhivatott szakember áll a kezdeményezés élén, aki jól ismeri azt a közeget, amelyben dolgozik. Maga is állami gondozásban nőtt fel, vagy pedig régóta közelről lát egy hátrányos helyzetű régiót, mint például L. Ritók Nóra, aki Berettyóújfaluban kezdett el művészeti neveléssel foglalkozni, és mára egy, a gyerekek családját is elérő felzárkóztató programot működtet az Igazgyöngy Alapítvány, amely a gyerekek képzőművészeti nevelésére épít.
A Meseközpont Alapítvány öt gyermekotthonban tevékenykedik. Összesen ötszáz gyerekkel foglalkoztak 2010 óta, akiknek a sorsát azóta is figyelemmel követik. Az ő terápiájuk a mesére épít, ami képes megmutatni, hogy a rossz jóra fordítható, és hogy lehetséges az átlépés egy másik világba, ahol a mesehallgató hőssé válhat. Az ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért) Alapítvány alapítója, Kothencz János pedig saját élményterápiás módszert fejlesztett, amit már felnőttképzésben is oktatnak.
Bár ezek a kezdeményezések más-más úton indulnak el, az alapvetésük voltaképpen hasonló. Azt adják a hátrányos helyzetű és az állami gondoskodásban élő gyerekeknek, amit a rendszer nem képes megadni nekik: a hétköznapi pedagógián túlmutató terápiát.
