A preszbüterosz szó görögül öreget, vént jelent. Az ókori vének tanácsa óta azonban többszörös jelentésváltozáson esett át a szó és hatalmas szemléletváltozáson a társadalom.
A reformáció Svájcban meggyökeresedett ágának árnyékában, Kálvin János által kidolgozott egyházkormányzati reform jelölte ki azokat a kereteket, amelyek többé-kevésbé ma is meghatározzák a protestáns felekezetek működési rendjét világszerte. Kálvin négy egyházi hivatalt emelt ki: a pásztorit, a tanítóit, a presbiterit és a diakónusit. Egyházrendszerének tehát fő eleme a presbitérium, amelynek tagjai a presbiterek. A presbitériumba, az egyházközség „parlamentjébe” választás útján kerülnek a presbiterek, élükön a gondnokkal, akik világi emberek és őrködnek az egyház és a közösség anyagi, szellemi és erkölcsi rendje felett. A lelkipásztor a presbitérium elnöke. Kálvin egyházi rendtartása 1541-ben készült, s az európai és amerikai presbiteriánus felekezetek az idők során módosítottak rajta, ám alapelemeiben ma is változatlan.
„A reformációban már általános volt az a felismerés, hogy egyetemes papságra hívattunk és Krisztus egyházának kormányzása nem hierarchikus, hanem demokratikus. Nem pápai és papi vezérlésű, hanem krisztocentrikus” – állapítja meg a szerző, s a társadalom fejlődési sajátosságaként mutat rá, hogy noha Magyarországon a Heidelbergben tanult Kanizsai Pálfi János lelkész-esperes 1617-ben Pápán megalakította az első presbitériumot, csak az 1630-as pápai zsinaton rendelték el, hogy az egész Dunántúlon alakuljanak meg a testületek. Az ország teljes területén csak a török kiűzése után, sőt a francia forradalom idején épültek ki, melynek hatására consistoriumoknak nevezték őket. Nyilván a hazai megkésettségben szerepe volt a török hódoltságnak és az ellenreformációnak is, ám az megállapítható, hogy ez az intézmény a XVIII. század végére nagyrészt megszilárdult. Az egyháztagok által választott presbitériumra épülő demokratikus önkormányzat rendszere bizonyos függetlenséget biztosított minden egyes településnek még az egyházi fensőbbséggel szemben is. A consistoriumoknak leginkább olyan településeken volt súlyuk, ahol a világi politikai irányítás nem a protestáns felekezethez tartozott s a református egyház működéséhez ez az intézmény nélkülözhetetlen volt. Sok helyen, ahol a község színreformátus volt, ott a presbitérium azonos volt a világi elöljárósággal. A szerző egyébként 1974-ben jelentette meg Adalékok Igrici község önkormányzatának és művelődéstörténetének kezdeteihez című, akkoriban úttörő vállalkozásnak számító, országos pályázaton is díjazott munkáját, amelyben bemutatja, hogy hogyan működött egy község önkormányzata, a népi hivatalviselés a XVIII. században hazánkban. Azt a kötetet Szabad György történész lektorálta.
A XVII. században egy másfajta intézményt is neveztek presbyteriumnak, ennek lényege az volt, hogy a püspök és az esperes egyházkormányzati döntéseknél egy lelkészekből álló tanácsadó testületre is támaszkodott. Ennek azonban semmi köze nem volt ahhoz, amit ma presbitériumnak nevezünk.
Horváth Barna volt borsod-gömöri református esperes 11 előadásból álló könyvének nagy erénye, hogy úgy tud alapvető információkat adni a presbitériumok működéséről a múltban és a jelenben, hogy mellette biztos kézzel rajzolja meg a mindenkori presbiter, az egyház választott világi tisztviselőjének alakját. Az egyházmegyei presbiteri konferenciákon 1966 és 1998 között elhangzott előadások címei mutatják azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a téma más-más dimenzióiba engednek betekintést: A presbiter a Bibliában, A presbiter a családban, Presbiteri szolgálat, A presbiter a református egyházban, A keresztyén munkaerkölcs szerepe, Az ökumenikus kapcsolatok kérdései, A Krisztust követő presbiter, A kegyelmi ajándékokról szóló tanítás, A megújuló istentisztelet etc. Az alcím mutat rá ennek a kötetnek a fő hozadékára: Egyházismereti előadások. Valóban gazdag tárháza ez a kötet az egyházról való tudásnak a protestáns és ökumenikus szellemiség jegyében, a szerzőtől megszokott magas irodalmi színvonalon, bibliai alapokon.
„Keveseknek adatik meg, hogy előadásainak, igehirdetéseinek során a fogalmazás pontossága és esztétikai szépsége olyan mértékű legyen, hogy beszédeit elhangzásuk után közvetlenül nyomdába lehessen adni. Nem akarok túlzásba esni, az igazat mondom, de ezen a téren csak Ravasz Lászlóhoz tudom hasonlítani. Nem őt dicsérem ezzel, hanem fejet hajtok a neki adatott karizma különleges értéke előtt – írta a legutóbbi Theologiai Szemlében Horváth Barna tavaly megjelent, Koinónia című könyvéről Szathmáry Sándor teológiai professzor.
Ennek a kötetnek kettős küldetése van: az egyházon kívül és belül tájékozódó embernek is tud érdemleges tartalmat közvetíteni az evangélium szellemében történeti, társadalmi kérdésekről egy megújuló Magyarország érdekében.
Horváth Barna: Presbiterek. Egyházismereti előadások. Szerk. és kiad. Horváth Barnabás Dávid, Budapest, 2014. (Horváth Barna életműsorozata, 4.) 161 oldal. ISBN: 978 963 08 8846 2.
