Ajánló

Maradhat-e Alföldi Róbert a Nemzeti élén?

L. Simon László: A Fidesznek igenis fontos a magyar kultúra ügye
Tölgyesi Gábor

2012. június 26., kedd 08:23
Voltak-e ellentétek elődjével, Szőcs Gézával: az új kulturális államtitkár, L. Simon László erről is nyilatkozott a Magyar Nemzet keddi számában.

Tizenkét százalékkal bővülhet jövőre a kulturális államtitkárság költségvetése. L. Simon László szerint ennek üzenete egyértelmű: a Fidesznek igenis fontos a magyar kultúra ügye.

A Magyar Nemzet keddi számának adott interjújában a kultúráért felelős államtitkár úgy vélte, a csőd szélére került Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum összevonása később lesz esedékes. L. Simon László a megyei múzeumok és a Nemzeti Kulturális Alap jövőjéről, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Tamási Judit lemondásáról, valamint az előadó-művészeti törvény további módosításáról is beszélt, és elárulta, ha lesz lehetőség rá, megmentik a bezárt Budapesti Kamaraszínházat.

Hirdetés
Fotó: Nagy Béla


L. Simon László szerint a magyar színházak a kulturális ágazat más intézményeihez képest kifejezetten jó helyzetben vannak, büszke arra, hogy nincs még egy főváros Európában, ahol annyi színházat működtetnek közpénzből, mint Budapesten „Amikor viszont színházi vezetők a keresetüket kevesellve például Julia Robertshez hasonlítják magukat, mint Székhelyi József egy napilapos interjúban, elképedek. Julia Roberts a filmjeivel irdatlan sok pénzt termel, ő annak egy részét kapja meg gázsiként, a fizetése nem közpénzből van. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy akadnak olyan magyar színházi vezetők, akik havi kétmillió körül visznek haza, miközben vannak színészek, akik havonta mindössze bruttó száz-kétszázezer forintot keresnek. A színházi igazgatóknak nem Julia Robertshez, hanem egy Budapesttel azonos nagyságú amerikai város színházigazgatójához kellene mérniük magukat” – nyilatkozta az államtitkár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának új államtitkára arról sem hallgatott, voltak-e konfliktusai elődjével,
Szőcs Géza államtitkárral, és kitöltheti-e igazgatói mandátumát Alföldi Róbert a Nemzeti Színház élén.

Részletek a Magyar Nemzet június 26-i, keddi számában.

Hozzászólások

  1. 2012. szeptember 17., hétfő 17:34
    Ha L. Simon Laszlo meg van elegedve Alfoldi Robert munkassagaval, akkor jobb, ha inkabb az altala leirtakkal foglalkozik: kimossa seggebol a tobbnapos papirmaradekot.
    A Fidesznek ugy latszik a szinvonala csak L.Simonig terjed es magasodik. Gratulalok !
    Pasztorfi Istvan
  2. regnilleh 2012. június 26., kedd 13:01
    A Nemzeti Színház vezetője, Nemzeti Alázattal, Tehetséggel
    rendelkező Ember lehet, igen, Eperjes Károly.
  3. Mich 2012. június 26., kedd 11:33
    Érdekes összehasonlítás lenne: vedd az összes kétmillió körüli nagyvárost az USA-ban (illetve a világon) és nézd meg hány államilag és városilag finanszírozott színháza van ezeknek...
  4. bunko_jobbos 2012. június 26., kedd 10:52
    Nagyon rendes ez az ember, sokat dolgozik. Remélem, hogy jobb lesz, mint az elődje, bár ez nem nehéz.
    A településünk egy megoldhatatlan feladattal küszködött egy jó ideig, ő öt perc alatt megoldotta, és még a költségvetésnek sem került pénzébe.

    Sok sikert, államtitkár úr!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Eurovíziós Dalfesztivál

10. lett ByeAlex

7

10. helyen végzett ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében, ahol a 20 éves dániai Emmelie de Forest lett a győztes. Tovább

Ferenc pápa beszélgetőkönyvét olvasmányos, mégis filozofikus mélységű, és mindenekelőtt közvetlen könyvnek tartja a magyar kiadás fordítója és szerkesztője is. Tovább

Makovecz-templomokban Pál apostol szavait, Amerikában és Kanadában József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor verseit tolmácsolta a Kaláka. Tovább

A hét összeállítása mi máshoz kapcsolódna, mint a világ legjelentősebb filmes seregszemléjéhez, a cannes-i filmfesztiválhoz? Tovább

A román Fanfare Transilvania fúvószenekar vezetésével a kulturális fesztivál ismét bevonult a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Tovább

Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS