Halálra ítélik a magyar oktatást Szlovákiában?

Koporsóval jelképezték a tüntetők a magyar kis iskolák egyharmadát, amelyeket bezárással fenyeget az új oktatási törvény.

VZ
2013. 12. 04. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megmozdulás szervezői, a felvidéki magyarság szervezeteinek képviselői széles körű párbeszédre szólítottak fel az intézmények jövőjéről, hiszen „a közoktatási törvénnyel és annak következményeivel a nyelvi és a kulturális sokszínűség elismerését kérdőjelezi meg a szlovák kormány” – mutatott rá Pék László a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke.

A török hódoltság idején éppúgy, mint most a templom és az iskola a magyarság megmaradásáért folytatott harc legfontosabb színtere a Kárpát-medencében – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a felvidéki Rimaszombatban, a helyi református templom felújításának befejezése alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten. A miniszterelnök szerint „a felvidéki magyarság is, hitem szerint csak akkor maradhat meg magyarnak, ha képes nyelvét, hitét és identitását megőrizve szülőföldjén élni.”

Bár a szlovák kormány az intézkedést az oktatás hatékonyságának növelésével és a takarékoskodás szükségességével indokolja, máig nem számszerűsítette, milyen összeget akar a kis iskolák leépítésével megtakarítani – hangoztatta Érsek Árpád a Most-Híd szlovák-magyar párt parlamenti képviselője.

A. Szabó László, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) oktatásügyi alelnöke elmondta, hogy a kistelepüléseken sok esetben az iskola a kultúra egyetlen letéteményese, így „ez a törvény nemcsak az iskoláink ellen irányul, hanem településeink, önkormányzataink és a magyar közösség elleni támadás is" – szögezte le.

A tiltakozó megmozdulást a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd szlovák-magyar párt, valamint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szervezte. A tüntetés nem sokkal a közoktatási törvény módosításáról szóló parlamenti voksolás előtt ért véget – a szlovák parlament egyébként elfogadta az iskolák megszüntetéséről szóló törvénymódosítást.

Az MKP már februárban aláírásgyűjtésbe kezdett a kis iskolák megmentéséért, miután kiderült, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák egyharmadát anyagi megfontolásokból megszüntetné a szlovák kormány. Egyébként nyár óta egyeztetést folytattak a tárcával a magyar érdekvédelmi szervezetek, eredménytelenül, ezért szervezték meg a tüntetést a negyven magyar tanítási nyelvű iskola megszűnése ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.