„A fasiszta gyomlálása nem nehéz, ha betartasz néhány fontos szabályt. Először is, bármilyen növény alkalmas rá, kivéve azokat, amelyek a barátaid kertjeiben nőnek. A barátaid növényeihez nem nyúlhatsz – ez alapvető! A barátaid növényei – legyenek azok akár gaz vagy parlagfű – mind-mind Isten egyedi és megismételhetetlen teremtményei, melyeknek virágozniuk kell, ezeket szeretet, tolerancia és véleményszabadság illeti meg. A növényvilág további része parlagon vagy rosszul művelt telken terem, ahol sok kártékony fasiszta vár gyomlálásra.
A fasisztát könnyű felismerni. Fasiszta az, amit kiválasztasz. Lépj mellé, és erős, eszelős mozdulattal tépd ki a földből, lehetőleg úgy, hogy a környező növényeket is taposd meg, hadd érezzék, hogy rosszul döntöttek, amikor fasiszta mellé telepedtek. Ezután vidd haza a fasisztát, szaggasd le a leveleit, valamint a virágzatát, majd öntözd bőven kénsavval, és üvöltsd: »Mocskos fasiszta!« Ha ezzel végeztél, helyezd a fasisztát az e célra előkészített hermetikus gettóba! Hugyozd le naponta kétszer-háromszor! Ne lepődj meg, ha ettől kimúlik, semmi baj, hisz minél kevesebb a fasiszta, annál sokszínűbb a világ. Ha a szívós fasiszta mindezt túléli, a továbbiakban fokozott elővigyázatossággal járj el! A fasiszta ilyenkor hegyes tüskéket növeszt, gyakran épp az ellen, aki őt az elmúlt hetek során öntözte, ápolta és gondozta. E stádiumban már csak egyet tehetsz: rikoltsd négy égtáj felé: »Megtámadtak a fasiszták!« Ha ezt elég hangosan és kétségbeesetten teszed, előbb-utóbb balliberális újságíró vagy politikus leszel.”
A legfiatalabb korosztály körében jelentős népszerűségnek örvendő Dancsó Pétert épp a fentiek szellemében érte nemrég nemtelen karaktergyilkos támadás a Hvg.hun. Az eset első látásra három körülményt leplez le.
Először is: a hagyományos médiakaszt láthatóan képtelen feldolgozni, hogy egy huszonéves senki a semmiből, szekértábor, szereposztó dívány vagy szerkesztőségi támogatás nélkül médiakarriert építhet ebben az országban. Másodszor: a balliberális világ addig győzködte magát, addig hencegett azzal, hogy ők a progresszió, akik a jövő generációval kommunikálnak, hogy két kis létszámú nyuggertüntetés közt már képtelenek bármit is kezdeni azokkal a fiatalokkal, akik százezresével nézik Dancsó videóit, miközben róluk még csak nem is hallottak. Harmadszor pedig: Dancsóra, aki életében nem politizált, soha semmilyen pártszimpátiát nem mutatott, és teljesen függetlenítette magát a polgárháború valamennyi frontjától, éppen ezért adták ki a gyomlálási engedélyt. Hisz ugyan mi fájna jobban a függetlenségnél, ami előbb-utóbb felszámolja a polgárháborút, az ő egyetlen szakmájukat és megélhetésüket?
Tekintsük át, mi alapján állítja a HVG Dancsó Péterről, hogy szélsőjobbos:
I. Dancsó egyszer kiparodizált egy rasszizmus elleni kampányfilmet, amely a HVG szerzője szerint is szar.
II. Dancsó pár évvel ezelőtt elment egy rendezvényre, amelyet a Jobbik Ifjúsági Tagozata szervezett.
III. Dancsó kiparodizált egy romagyilkosságokról szóló videót. A cikk szerzője ezt a filmet nem látta, rám hivatkozva illesztette a vádpontok közé. Igaz, hogy nem tetszett Dancsó filmje, de nem azért, mert szélsőjobbos lett volna, hanem mert nem tartalmilag kritizált, hanem csakis a formába kötött bele. Ez pedig nem volt méltó sem Dancsóhoz, sem a témához. [Jelzem tehát, hogy ezt a vádpontot ki lehet húzni.]
IV. Dancsó egyszer nyilatkozott a Jobbik lapjának, a Barikádnak. [Fasizmus!]
V. Dancsó nem nyilatkozott a 444-nek és a HVG-nek. [Fasizmus!]
VI. FankaDeli Jobbik-közeli rapper egyszer azt mondta, hogy Dancsó és ő egy táborba tartoznak.
A hetedik te magad légy! Ennyi. Íme, a nagy leleplezés HVG módra. És még azt mondják egyesek, hogy haldoklik az oknyomozó újságírás.
Az internetről pontosan úgy ömlik a hulladék a világra, ahogy a kereskedelmi tévékből, mégis jól látható, hogy itt szerveződik a kultúra következő nemzedéke. És úgy tud szerveződni, hogy tagjait legalább a szerkesztőségekben meg a dohányzókban nem mérgezi sérültségével az idősebb nemzedék. Olyan szellemi műhelyek kezdenek működni, amelyek nem a politikai szekértáborok zászlói alatt létesültek, amelyek körül nem ólálkodnak sem kapzsi cégvezetők, sem hazug politikusok. Sok esetben nagyon fapadosak, gyakran fájdalmasan tartalom- és intellektushiányosak, de függetlenek. Ennél a szellemi autonómiánál nincs nagyobb kincs a mai Magyarországon. Hiába próbálják minduntalan köréjük hazudni a huszadik század ideológiai harcait, ezek már a huszonegyedik századhoz tartoznak, és annak más története lesz.
