A thaiföldi katonai junta vezetője is indul miniszterelnök-jelöltként

Jelölteti magát a miniszterelnöki posztért folyó versenyben a március 24-i parlamenti választásokra Prajuth Csan-Ocsa, a thaiföldi katonai junta vezetője – ezt maga jelentette be pénteki közleményében.

Forrás: MTI2019. 02. 08. 9:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint közölte, a Falang Pracsarat párt felkérésére száll ringbe a kormányfői posztért. Ezt a pártot 2018-ban alapították, és a jelenlegi katonai vezetéshez hű személyek alkotják.

Ugyanezen a napon a Thai Raksza Csart párt (amely a 2014-ben a katonák által a hatalomból elmozdított, korábban törvényesen megválasztott Jinglak Sinavatra volt kormányfő hívének számít) bejelentette, hogy Ubolratana Mahidol hercegnőt, Maha Vadzsiralongkorn uralkodó idősebb nővérét indítja miniszterelnök-jelöltként.

Prajuth tábornok katonai puccsal került hatalomra 2014-ben, azóta a délkelet-ázsiai ország lényegében katonai irányítás alatt áll. A hadsereg az akkori kormány mellett és ellen tartott ismétlődő tüntetések miatt látta szükségesnek „a rend helyreállítását”. Korábban a civil uralomhoz történő visszatérés időpontját többször is módosították.

Tavaly a bangkoki vezetés bejelentette, hogy a voksolást legkésőbb 2019 februárjában tartanák meg. Az idén, január 23-án azonban a választási bizottság közzétette, hogy március 24-én hívják az urnák elé a lakosságot, hogy helyreállítsák a polgári kormányzást. Az időpontváltozás oka, hogy a katonai kormányzat úgy vélte, a választásokkal összefüggő események beárnyékolhatják az új uralkodó, Maha Vadzsiralongkorn május 4-6-ra tervezett koronázásának előkészületeit.

A pártoknak péntekig kellett leadni parlamenti képviselőjelöltjeik névsorát, továbbá három jelölt nevét a kormányfői tisztségre. A választási bizottságnak 60 napja lesz arra, hogy helybenhagyja a parlamenti képviselők mandátumát, a törvényhozásnak pedig az eredmény kihirdetése után 15 nappal kell összeülni. A parlament alakuló ülésén az uralkodó elnököl majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.