A Jáváról érkező II. Dzsajavarman uralkodó által alapított Angkor a Khmer Birodalom fővárosa volt 802 és 1432 között.
Lelőttek Franciaországban egy férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.
A Jáváról érkező II. Dzsajavarman uralkodó által alapított Angkor a Khmer Birodalom fővárosa volt 802 és 1432 között.
A fejlett öntözőrendszeréről és díszített kőfalairól, valamint templomairól híres komplexumnak hatszázezer-egymillió lakosa lehetett fénykorában, jóval több, mint a világ bármely más korabeli városának.
1431-ben azonban több hónapos ostrom után a thaiok elfoglalták Angkort és a birodalom egy részét, ami a város végét jelentette.
A tudósok és történészek között a mai napig vita tárgyát képezi, hogy pontosan milyen előzményei voltak Angkor elestének. Egyesek szerint egy járvány vagy egy földrengés tehette sebezhetővé a várost a támadásokkal szemben.
A Sydney-i Egyetem kutatói az Angkorthom – az angkori romváros része, a Khmer Birodalom utolsó fővárosa, amely a 12. század végén épült – körüli vizesárokból vett üledékmagminták alapján megállapították, hogy Angkor elnéptelenedését egy lassú, nagyjából 100 évig tartó fokozatos hanyatlás előzte meg.
Az egyetem munkatársa, Dan Penny szerint az üledékmintákban lévő árulkodó jelekből ki lehet olvasni, hogy miként változtak az emberek földhasználati szokásai.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány szerint a 14. század végére a vizesárok mocsarassá vált, ami azt jelzi, hogy már nem foglalkoztak a karbantartásával.
Az eredmények azt sugallják, hogy Angkor vesztét nem a betörő népek inváziója okozta összeomlás, vagy az infrastruktúra leromlása okozta, hanem a városi elit fokozatos elvándorlása. Az infrastruktúra azért omlott össze, illetve nem volt már karbantartva és helyreállítva, mert a városi előkelőségek továbbálltak.
Angkor romjait az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 1992-ben nyilvánította a világörökség részévé. Az ősi khmer romváros a kambodzsai nemzeti büszkeség szimbóluma és egyben az ország egyik legnagyobb turistalátványossága.
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.
A tárcavezető megvétózta az Európa Tanács ukrán béketervről szóló határozatát.
Öllös László politológus szerint aligha tudja együttműködésre sarkallni a pártokat a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet.
A Tűzfalcsoport elemzése.
Alvilági pénzekkel is üzletelhettek Magyar Péter bizalmasának a bűntársai
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
Az ellenfelek is meglepődtek, váratlan döntést hozott az olimpiák magyar sztárja
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Megint nagyot fog esni a benzin ára, itt vannak a részletek
Háború Ukrajnában és Izraelben: Továbbra is súlyos Fico állapota, de képes kommunikálni + videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Nem elég neki a világ egyik legszexibb modellje: hazugságvizsgáló buktatta le az F1 szépfiúját
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Szemben az erőszakkal
Elszabadul a pokol
Megőrültek a svédek is
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.
A tárcavezető megvétózta az Európa Tanács ukrán béketervről szóló határozatát.
Öllös László politológus szerint aligha tudja együttműködésre sarkallni a pártokat a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet.
A Tűzfalcsoport elemzése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.