Szijjártó Péter: Elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
A kormány nem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Vérfagyasztó jeleneteket láthattak a Sel+Lumiere TV streamszolgáltatás nézői: a Szent József Bazilikában tartott pénteki reggeli misén egy nagyobb késsel támadt a celebráló papra egy férfi – számolt be az esetről pénteki hírében a Catholic Herald nevű brit portál.
Szerencsére nem sérült meg súlyosan az egyházi személy, a férfi ugyanis kétszeri támadás után megadta magát, így a biztonsági szolgálatnak és a híveknek sikerült elfogniuk, és átadniuk a kiérkező rendőröknek.
A kormány nem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal.
A német szabad demokraták javaslata próbára teszi a kormánykoalíciót.
Az Európai Bizottság elnöke megpróbálta kioktatni Hszi Csin-pinget – szakértők szerint Brüsszel súlyos kompetenciaválsága a hatalom elmozdulását eredményezheti.
Napi balfék: a magyar Zelenszkij
Robbantással fenyegető üzenetek érkeztek, bombariadó van országszerte +videó
Megszakad a szív: már nem tudták megmenteni a 17 éves fiú életét
Élő tévéadásban vettek őrizetbe egy rendszerkritikus ügyvédet
Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza
Késelés volt az Örs vezér téren
Súlyos bűncselekményeket követhettek el Karácsonyék a 2019-es kampányban
Döbbenetes felvételek: brutálisan beázott az Old Trafford a vasárnapi ítéletidőben
Súlyos bűncselekményeket követhettek Karácsonyék a 2019-es kampányban
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Bűnszervezet szabadulhat Magyarországra – Évekig ült fegyházban Magyar Péter jobbkeze
Világbajnok úszónk kapott egy sms-t, ami felforgatta terveit az olimpia előtt
A kormány nem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal.
A német szabad demokraták javaslata próbára teszi a kormánykoalíciót.
Az Európai Bizottság elnöke megpróbálta kioktatni Hszi Csin-pinget – szakértők szerint Brüsszel súlyos kompetenciaválsága a hatalom elmozdulását eredményezheti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.