Az elnök a Fehér Házban újságírók előtt hangoztatta: Boris Johnson „tudja, hogyan kell győzni”.
Nagyot fordul a világ 2050-re, lehet, hogy eljön a Kánaán is
Győzzük kivárni.
Az elnök a Fehér Házban újságírók előtt hangoztatta: Boris Johnson „tudja, hogyan kell győzni”.
„Boris a barátom, aki teljes erőbedobással harcol a győzelem érdekében”- fogalmazott. Majd a brit kormányfő és a parlament közötti vitára utalva hozzáfűzte, hogy – mint fogalmazott – nem kell aggódni a miniszterelnökért.
Az amerikai elnök közvetlenül az előtt nyilatkozott, hogy a londoni alsóház szerda este elfogadta a rendezetlen Brexit tilalmát célzó tervezetet, a brit kormányfő pedig ezt követően előrehozott választás kiírását kezdeményezte.
Donald Trump korábban többször és nyilvánosan is kifejezte barátságát és elismerését a brit politikus iránt. „Boris pontosan az az ember, akire az Egyesült Királyságnak szüksége van” – írta Twitteren még augusztusban, amikor Johnson bejelentette, hogy átmenetileg felfüggeszti a parlament tevékenységét.
Csütörtökön Londonban tárgyal Mark Esper amerikai védelmi miniszter, aki Johnson mellett várhatóan megbeszéléseket folytat a szintén Londonban tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel is.
Győzzük kivárni.
Az egyházi vezető elítéli a merényletet.
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás – írja az Origó.
A szlovák miniszterelnök biztonsági emberei nem hibáztak, sőt a reakcióidejük tiszteletet parancsol – jelentette ki egy cseh szakértő.
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Balesetet szenvedett Király Viktor, aggódnak a rajongók - Fotó
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A harmadosztályból egy év alatt jutott az élvonalba a legendás Fradi-edző csapata
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Győzzük kivárni.
Az egyházi vezető elítéli a merényletet.
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletet követően szinte órákon belül elindult a dollárbaloldali sajtóban az új narratívagyártás – írja az Origó.
A szlovák miniszterelnök biztonsági emberei nem hibáztak, sőt a reakcióidejük tiszteletet parancsol – jelentette ki egy cseh szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.