Megtartják az Európai Parlament jövő heti strasbourgi plenárisát az EP elnökök értekezlete – a frakcióvezetők és az elnök – formációjának döntése alapján. A testület csütörtök délelőtt tartott ülésén megállapította, hogy a francia hatóságok minden egészségügyi garanciát megadnak annak érdekében, hogy a több száz embert mozgató ülés megtörténhessen. Amennyiben az elkövetkező órákban a körülmények alapvetően megváltoznak vírusügyben, a döntés még módosítható. Az EP a héten korlátozó intézkedéseket vezetett be, és megtiltotta a külső látogatók belépését a koronavírus gyors terjedése miatt. Közel száz programot mondtak le, ám ma reggelig kérdéses volt, hogy a strasbourgi út terítéken marad-e.
Pénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.