Nagyon jó hírnek nevezte – azt mondta, boldoggá teszi őt –, hogy az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer (Fed) 1 százalékponttal 0 és 0,25 százalék közötti sávba csökkentette irányadó kamatlábát. A Fed percekkel az elnök és a vírusellenes küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport sajtótájékoztatója előtt jelentette be döntését, közölve egyben azt is, hogy a kanadai, a brit, a svájci és a japán jegybankkal, valamint az Európai Központi Bankkal egyeztetett lépésről van szó.
Amerikai elnök: Nagyon fertőző a vírus, tanulnunk kell mások tapasztalataiból
Nagyon fertőző vírusról van szó, mi is tanulunk más országok tapasztalataiból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnapi sajtókonferenciáján, az országban már mintegy háromezer embert megfertőző új koronavírusról.
Trump gratulált a Fed elnökének, Jerome Powellnak; úgy fogalmazott, hogy a döntés „csuda klassz” volt.
Donald Trump közölte, hogy az élelmiszerboltok a nap 24 órájában nyitva tartanak országszerte, és azt mondta: a kiskereskedelmi cégek képviselői azt kérték tőle, tolmácsolja az amerikaiaknak, hogy „kicsit kevesebbet vásároljanak”. Az elnök hozzáfűzte: az országban „senkinek nincs oka a felhalmozásra”.
Nyugalom, túl leszünk rajta – fogalmazott.
Trump vasárnap délelőtt egyeztetett a legnagyobb áruházláncok képviselőivel, akik jelezték: a forgalom országszerte már most nagyobb, mint a karácsonyi vásár idején volt.
Mike Pence alelnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok valamennyi államában rendelkezésre állnak a vírustesztek és a laboratóriumok, az elkövetkező napokban pedig további több mint kétezer labor kezdi meg a vizsgálatokat. Az alelnök dicsérte az állami és a magánszektor együttműködését az új laboratóriumok beindításában. A tesztvizsgálatok bővítéséről Donald Trump hétfőn egyeztet a tagállamok kormányzóival – tette hozzá.
Pence emlékeztetett arra, hogy hétfőn életbe lép a beutazási tilalom az Egyesült Királyságból és Írországból is, az amerikai repterek csakis hazatérő amerikaiakat fogadnak.
Chad Wolf ügyvezető belbiztonsági miniszter hozzáfűzte: hétvégén csaknem negyvenezer amerikai tért haza, egyes repülőtereken, például Chicagóban, hosszas sorokban várakoztak az utasok. Wolf türelmet kért mindenkitől, mondván, hogy a sok hazatérőn tesztet kell végezni, és karanténba kell küldeni őket. De megjegyezte, hogy a kormányzat már lépett a helyzet orvoslása érdekében.
Anthony Fauci, a fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet vezetője kifejezetten jó döntésnek nevezte az Európából történő beutazások felfüggesztését is.
Mike Pence hozzátette: Fauci vasárnap arról tájékoztatta az elnököt, hogyha az Egyesült Államok már nem szüntette volna be korábban a beutazást Kínából, ott tartana, ahol ma Európa, amely jelenleg a fertőzések epicentruma.
Az orvosprofesszor vasárnap az NBC televízióban úgy nyilatkozott: az amerikaiaknak lassítaniuk kell, mert ha továbbra is úgy élnek, mint hogyha semmi sem történt volna, akkor tömeges halálesetekre lehet számítani. Kitartott amellett, hogy az új típusú koronavírust nagyon komolyan kell venni.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint jelenleg csaknem háromezer fertőzött beteget tartanak nyilván az Egyesült Államokban, a halottak száma vasárnap délutánig ötvenhét volt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMegszületett az első ítélet a Fico-merénylettel kapcsolatban
Gyorsított eljárásban hozott ítéletet a szlovák bíróság.
Zelenszkij mandátuma ma lejár, a kabinetfőnöke miatt támadják
Andrij Jermak politikai tapasztalat nélkül, Zelenszkij barátjaként került be az elnöki hivatalba.
Megkezdték Ebrahim Raiszi és utastársai holttestének elszállítását + videó
A helikopterben utazott az államfővel együtt többek közt az iráni külügyminiszter és Kelet-Azerbajdzsán tartomány kormányzója.
A tajvani demokrácia és szabadság fontosságát emelte ki beiktatási beszédében a sziget új elnöke
Az elnök felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A hulladékság, az emberi minőség hiányának ékes példája! - videó
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
„Én csak egy kávét kérek” - Kósa Lajos a Magyar Péter-jelenségről + videó
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megdőlt a rekord: a Ferencváros sorozatban a 16. derbit is megnyerte!
Szinte napra pontosan öt évvel a Hableány-katasztrófa után történt a verőcei hajóbaleset + videó és galéria
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMegszületett az első ítélet a Fico-merénylettel kapcsolatban
Gyorsított eljárásban hozott ítéletet a szlovák bíróság.
Zelenszkij mandátuma ma lejár, a kabinetfőnöke miatt támadják
Andrij Jermak politikai tapasztalat nélkül, Zelenszkij barátjaként került be az elnöki hivatalba.
Megkezdték Ebrahim Raiszi és utastársai holttestének elszállítását + videó
A helikopterben utazott az államfővel együtt többek közt az iráni külügyminiszter és Kelet-Azerbajdzsán tartomány kormányzója.
A tajvani demokrácia és szabadság fontosságát emelte ki beiktatási beszédében a sziget új elnöke
Az elnök felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel.