Az Egyesült Államok előszobájában fekvő, a nyugati világtól mégis elszigetelt Kuba kénytelen volt megtanulni, hogyan birkózzon meg egyedül a válságokkal. Ilyen volt például a térségen végigseprő HIV-járvány is: az 1980-as években Kuba az elsők között észlelte a szexuális úton terjedő betegség jelentette veszélyt, s hatékonyan reagált rá. Bár drasztikus, a helyi homoszexuális közösség jogait durván sértő intézkedéseit számos kritika érte, Havanna megelőzte a bajt. A szigetország lakosságának 0,3 százalékánál regisztrálták a betegséget, miközben a Karib-térség a második legfertőzöttebb Afrika után. A Kubával szomszédos Haitin például ez az arány 2,1 százalék.
Havannából várhat segítséget a világ
Kuba láthatja el a világot a koronavírus kezelésében hatékony gyógykészítményekkel. A szocialista szigetállam összesen huszonkét ilyen terméket készít, s a napokban tett bejelentésük szerint jelentősen fokozzák gyártási kapacitásukat. A bejelentés alapján valószínűsíthető, hogy a segítségre elsősorban a baráti Kínai Népköztársaság számíthat.
A most megjelent hírek szerint Havanna a koronavírus elleni küzdelemben is jól áll. A perui székhelyű El Comercio hírportál szerint a szigetország állami gyógyszervállalata, a Bio Cuba Farma a hétvégén bejelentette: elegendő antivirális gyógykészítményük van ahhoz, hogy a koronavírus elleni harcban rosszul álló országokat is kisegítsék.
Kubában a múlt héten regisztrálták az első koronavírusos eseteket, a betegség Európából terjedhetett át a szigetre. Az első három fertőzött olasz turista volt, akiket karanténba zártak. Hamarosan egy negyedik embernél is kimutatták a betegséget, ő egy milánói férfi felesége.
Havanna több megbetegedésre számít, ezért az állami gyógyszervállalat vezetője, Eduardo Martínez bejelentette: jelenleg huszonkét különböző típusú, a vírus ellen is hatékony készítményt gyártanak, ami akár több ezer beteg gyógyítását is lehetővé teszi. Hozzátette: fokozzák a gyártás kapacitását, hogy külföldön is segítséget nyújthassanak.
Mind közül a legfontosabb az úgynevezett Interferon alfa–2B hatóanyag gyártása. Immunerősítő hatása miatt a Kubában is gyártott készítményt számos súlyos betegség kezelésére használják. Martínez elmondta, az Interferon alfa–2B-t Kínában már tesztelték a koronavírus ellen, s a szer hatékonynak bizonyult. Az elhangzottak alapján a Kubával szövetséges ázsiai ország számíthat elsőként Havanna támogatására. Mint fogalmaztak, a gyártókapacitás bővítésének köszönhetően a következő három-hat hónapban akár valamennyi kínai beteg kezeléséhez elegendő gyógyszert állíthatnak majd elő. A megbetegedések rangsorát továbbra is Kína vezeti. Bár sokan meggyógyultak, még mindig 15 ezer körül lehet a kezelésre szoruló emberek száma.
A kubai orvostudomány sikerei időnként bejárják a sajtót, igaz, sokak szerint elismertsége a valós eredmények helyett inkább Havanna jól sikerült önreklámozásának köszönhető. A szocialista ország valóban igyekszik előtérbe helyezni egészségügyi rendszerét, ami a segítségnyújtás diplomáciájának is fontos eszköze. Nem véletlen, hogy a koronavírus elleni küzdelemben is igyekeznek elfoglalni fontos pozíciókat, Jamaica pedig máris hozzá fordult segítségért. A karibi szigetállamban eddig tíz megbetegedést regisztráltak, a betegséget valószínűleg európai turisták hozhatták be. Miniszterelnökük, Andrew Holness a hétvégén nyilvánosan is segítséget kért Kubától, a hatóságok a sziget egy részét karantén alá helyezték. Valószínű azonban, hogy a vírus kijutott, ezért Jamaica további megbetegedésekre számít, tervük szerint kezelésükben huszonegy kubai szakember lenne segítségükre.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMég el se kezdte a munkát az új holland kormány, Brüsszelben már remegnek a térdek
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Az Egyesült Királyság importálja a bűnözést
A brit lakosság többsége úgy gondolja, hogy a migráció összefügg a bűnözés növekedésével.
Vizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet gyanúsítottját
A szlovák kormány politikai irányvonala a merénylet után és Robert Fico állapotára való tekintettel sem változott és nem fog változni, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.
Közel tízezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Bayer Zsolt: Az erőszak elönti Európát, sosem volt ilyen aktuális a békemenet
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMég el se kezdte a munkát az új holland kormány, Brüsszelben már remegnek a térdek
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Az Egyesült Királyság importálja a bűnözést
A brit lakosság többsége úgy gondolja, hogy a migráció összefügg a bűnözés növekedésével.
Vizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet gyanúsítottját
A szlovák kormány politikai irányvonala a merénylet után és Robert Fico állapotára való tekintettel sem változott és nem fog változni, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.
Közel tízezer embert menekítettek ki Harkiv körzetéből
Az orosz erők több kilométernyit haladtak előre a frontvonalnál.