Az Európai Unió 100 milliárd eurót biztosít a munkahelyek és vállalkozások fenntartása érdekében, a támogatást a tagállamok kedvező feltételekkel nyújtott kölcsönök formájában vehetik igénybe.
Az Európai Bizottság elnöke bejelentette az unió válságkezelő csomagját
Az unió válságkezelő csomagjának célja, hogy megszüntesse a járvány okozta gazdasági szakadékot az uniós tagállamok között.
Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben jelentette be az unió válságkezelő csomagját, amelynek célja, hogy megszüntesse a járvány okozta gazdasági szakadékot az uniós tagállamok között.
„Az uniós költségvetésében rendelkezésre álló összes eurót átirányítjuk a válság kezelésére, és lehetővé tesszük, hogy a finanszírozás gyors és hatékony legyen. Az európai szolidaritás jegyében mindent megteszünk az nemcsak az életek, de a megélhetések megmentésért” – hangsúlyozta az elnök.
A bizottság által szolidaritási pénzügyi eszköznek nevezett csomag azt hivatott biztosítani, hogy a tagállami munkavállalók megélhetése ne kerüljön veszélybe, a vállalkozásokban alkalmazottak rövidített munkaidőben dolgozhassanak és továbbra is fizetni tudják bérleti díjaikat, számláikat elősegítve ezáltal a gazdaság stabilizálását.
A kölcsönök a válság által legjobban sújtott tagállomokat kívánják elsősorban támogatni, de minden tagállamnak lehetősége van arra, hogy pénzügyi garancia ellenében, a támogatáshoz folyamodjon.
A pénzügyi eszközre vonatkozó bizottsági javaslatot jövő kedden tárgyalják videokonferencia keretében a tagállamok gazdasági és pénzügyminiszterei.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
Több mint hatszáz csendőrrel tesznek rendet a franciák
A francia állam hatalmas rendfenntartó műveletet indított a dél-csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetcsoportján, ahol a választási reform ellen kirobbant zavargásokban hatan meghaltak.
Hangos volt az éjszaka Oroszországban: drónok támadtak egy finomítót és egy repülőteret + videó
Ezzel a címmel tudósított az oroszországi célpontok elleni támadásokról az ukrán Uniain.ua.
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Úgy tiltották meg az amerikai fegyverek felhasználást oroszországi célpontok ellen, hogy kvázi engedélyezték.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Bejelentés: újabb kínai autómárka jön Magyarországra – nem is egy
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
Megőrültek a svédek is
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk