Április 23-án kezdődik el és május 23-ig tart a muszlimok szent hónapja a Ramadán, a nappali böjt, a megtisztulás, az önfegyelem és az imádság időszaka. A hetedik században lefektetett hitelvek szerint a Ramadán idejében a „hitetlenek” ellen elkövetett öngyilkos támadásokért a dzsihadistáknak többszörös jutalom jár a paradicsomban. 2017-ben például háromszor annyi halálos áldozata volt az ez időszakban elkövetett támadásoknak mint 2016-ban. Az éves statisztikát mindig ez a honlap tartja számon. 2017-ben a halottak száma közel járt az 1500 főhöz. Akkor még az Iszlám Állam is arra kérte a híveit, hogy a szent hónap alkalmából mindenki ott ölje meg a hitetleneket, ahol éppen lakik.
Rettegnek a brit orvosok Ramadán idején
Senki sem tudja előre megbecsülni, hogy a jövő héten kezdődő muszlim szent hónap szokásai növelik-e a koronavírus terjedését. Európában a legjobban a britek félnek ettől, de hogy ez a félelmük alaptalan-e vagy sem, az csak május végén derül ki.
Nagy-Britanniában, ahol Európán belül a legtöbb muszlim él, a Ramadán hónapjának kettős hatása is van. Az Al Jazeera közzétette egy brit újságíró Tweetjét, amely szerint a brit orvosok azért aggódnak, hogy ha az ünnepi hónapban különböző muszlim családok találkoznak, jelentősen nőhet a koronavírussal fertőzöttek száma.
Ugyanerről írt a TheTimes, a Metro és további lapok is, a közvéleményben tehát valóban van egy ilyen félelem. Hogy ez megalapozott-e vagy sem, az majd május végén kiderül. Arra viszont már most elegendő, hogy iszlámellenességet váltson ki – amint azt Miqdaad Versi, a Nagy-Britannia Muzulmán Tanácsának szóvivője kifejtette. Versi hozzátette, az első öt orvos, aki a koronavírusban halt meg, muszlim volt. Suriyah Bi a Londoni Keleti és Afrikai Tanulmányok Iskolájának oktatója, azt mondta az Al Jazeera-nak: „A muszlimoknak a vírus terjedéséért való vádolása abszolút megalapozatlan, mivel folyamatban lévő tanulmányunk kimutatja, hogy a brit muszlimok 100 százaléka erőteljesen betartja a társadalmi elhatárolódási intézkedéseket, és nem vesz részt vallási és társadalmi összejöveteleken.” Nagy kérdés, hogy ez az állítása igaz lesz-e a Ramadán alatt is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Menczer Tamás: Egyik kérdéskör a sorkatonaság, másik kérdéskör az atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Gál Kinga: Erős konzervatív jobboldalra van szükség az Európai Parlamentben
– Azokra a válságokra, amelyek az elmúlt időszakban Európát érték, gyakorlatilag az Európai Bizottság centralizmussal és a tagállamok gyengítésével válaszolt – hangsúlyozta Gál Kinga a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű rendezvényén. Madridban felszólalt Szánthó Miklós is, aki arról is beszélt, nem hagyhatjuk, hogy a háború megossza a jobboldalt.
Még el se kezdte a munkát az új holland kormány, Brüsszelben már remegnek a térdek
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gázolt a vonat Simontornyánál
Megőrültek a svédek is
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Szombati sportműsor: NB I, topligák, F1, hoki-vb, férfi kézi MK-négyes döntő
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk