Még több szolidaritásra, még szorosabb összetartásra lesz szükség, amíg az egyházi élet újra olyan lesz, mint amilyen korábban volt – jelentette ki Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek Bécsben csütörtökön, azt követően, hogy Susanne Raab kulturális miniszter ismertette a templomok május közepén történő újranyitásának feltételeit.
Schönborn bíboros még több szolidaritást szeretne
Bár az osztrák hívők ismét gyakorolhatják hitüket a templomokban, nagyon óvatosnak kell lenniük.
„Új fejezet kezdődik” – jelentette ki Susanne Raab annak kapcsán, hogy május 15-től ismét tarthatnak szentmiséket, istentiszteleteket a hívők jelenlétében a templomokban. Leszögezte: lépéseket lehet tenni annak irányába, hogy az egyházi élet is visszatérjen a „normalitásokhoz”. A tárcavezető ugyanakkor kifejtette, hogy a templomokban is óvintézkedéseket vezetnek be. Ennek értelmében a híveknek kötelezően szájmaszkot kell viselniük.
Rendszeresen fertőtlenítik a sokak által használt helyeket, illetve a sokak által megérintett tárgyakat. A résztvevők számát pedig limitálják: a templomban húsz négyzetméteren csak egy ember tartózkodhat, a hívőknek legalább két méter távolságot kell tartaniuk egymástól – ez nem érinti a közös háztartásban élőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az istentiszteletek során egy zárt helyiségekben hosszabb időt töltenek együtt az emberek, ezért különösen ügyelni kell a rendelkezések betartására, így ezt ellenőrizni fogják – tette hozzá.
A miniszter asszony elismerően szólt az egyházak koronavírus idején végzett tevékenységéről. Arról is beszélt, hogy az egyházak kreativitásukról is tanúbizonyságot tettek azzal, hogy interneten, a televíziós csatornákon, illetve a rádióban közvetítették a szentmiséket, istentiszteleteket, és ezzel mintegy négymillió követőre találtak.
Christoph Schönborn arról beszélt, hogy bár a hívők ismét gyakorolhatják hitüket a templomokban, nagyon óvatosnak kell lenniük. Ismertette, hogy a különböző egyházak az elkövetkező napokban gondoskodnak az óvintézkedések betartásának feltételeiről. Hangsúlyozta: sok türelemre, megfontoltságra lesz szükség, amíg az egyházi élet visszatérhet a megszokott formába. A bíboros arról is szót ejtett, hogy az élet az elkövetkező időszakban sem lesz egyszerűbb, ezért a korábbinál nagyobb szolidaritásra, összetartásra lesz szükség – tette hozzá.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEzt tervezi Brüsszel az uniós állatállománnyal
Az európai zöldmegállapodás csak egy ürügy – mondja az osztrák jobboldal.
Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó
Tilos volt bármilyen módon a kalifátust szóba hozni, a tüntetők vezérének azonban mégis sikerült megkerülnie a szabályokat.
Mutatjuk, milyen Európát képzeltek el a migránspárti brüsszeliták + videó
Soros György terve megvalósulni látszik, ahogy Brüsszel készséggel asszisztál Európa tönkretételében.
Verhofstadt ötvenmilliós fizetéskiegészítése
A hazánkat rendszeresen támadó belga politikuséhoz hasonló „mellékállásokban” többen is az unió politikáját igyekezhetnek jogszerűtlenül befolyásolni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán
Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője
„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja
Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó
Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni
Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin
Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott
„A mennyből küldték” – hihetetlenül szexi a gigantikus mellű ringlány
Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Nacsa Lőrinc: Tisztességes ember nem bántalmazza a feleségét, nem üvöltözik templomból kijövő emberekkel
Sylvester Stallone keményen odacsapott a szép új világnak
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEzt tervezi Brüsszel az uniós állatállománnyal
Az európai zöldmegállapodás csak egy ürügy – mondja az osztrák jobboldal.
Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó
Tilos volt bármilyen módon a kalifátust szóba hozni, a tüntetők vezérének azonban mégis sikerült megkerülnie a szabályokat.
Mutatjuk, milyen Európát képzeltek el a migránspárti brüsszeliták + videó
Soros György terve megvalósulni látszik, ahogy Brüsszel készséggel asszisztál Európa tönkretételében.
Verhofstadt ötvenmilliós fizetéskiegészítése
A hazánkat rendszeresen támadó belga politikuséhoz hasonló „mellékállásokban” többen is az unió politikáját igyekezhetnek jogszerűtlenül befolyásolni.