A magyar hívek számára a koronavírusra hivatkozva nem celebrálnak misét a húsvéti hétvégén a kassai Szentháromság-templomban, a szlovák nyelvűeket mégis megtartják – derül ki a felvidéki magyar sajtó beszámolóiból. A Magyar7 hetilap hírportálja szerint Kassán már évtizedek óta bevett szokás, hogy a húsvéti ünnepek miséit és szertartásait a helyi magyar hívők számára a belvárosi Szentháromság-templomban tartották. A premontrei rend temploma úgy is ivódott bele a köztudatba, mint a kassai magyar templom. Magyar jellegét az is erősítette, hogy a legnagyobb ünnep, a húsvét három napja során csak itt celebráltak misét Kassán magyar nyelven. A premontrei rend szlovák nyelvű miséit pedig a közeli jászói apátságban.
Törölték a magyar nyelvű miséket Kassán
A koronavírusra hivatkozva nem celebrálnak magyar misét a húsvéti hétvégén a Szentháromság-templomban.
Az idén azonban törölték a magyar nyelvű miséket, a szlovák nyelvűeket pedig a kassai templomban tartják meg. – Az általános egészségügyi helyzetre való tekintettel az apát úr úgy döntött, hogy a szlovák nyelvű misék Kassán kerülnek megtartásra, így a magyar nyelvűekre nem marad tér – nyilatkozta a Ma7-nek a premontrei rend szóvivője, Jozef Vaško. Az Új Szó című felvidéki lap hírportáljának azt is hozzátette: „Nehéz időket élünk, az emberek mozgása korlátozva van, ezért nekünk egyszerűbb, ha Kassán ünnepeljük a húsvétot”. Jozef Vaško azzal érvelt: egyébként sem került volna sor magyar misékre, hiszen az állam és az egyházak vezetői közötti megegyezés értelmében a nyilvános misék elmaradnak.
Szlovákul viszont már voltak és lesznek is misék a kassai Szentháromság-templomban. Noha Jozef Vaško hangsúlyozta, a szlovák nyelvű miséken sem lesznek jelen a hívek, nagycsütörtökön a templomban több tucatnyi szlovák hívő gyülekezett, köztük több gyermek, amire egy helyi magyar egyházjogi aktivista, a belgyógyász orvosként praktizáló Fraenkel Emil hívta fel a Ma7 szerkesztőségének figyelmét. Fraenkel Emil tiltakozó szöveget kívánt felolvasni a templomban, ám miután az apát felhívására nem hagyta el az épületet, kihívták a rendőröket, akiknek a felszólítására végül távozott. – Ezzel a tiltakozással az a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, a szlovákok, akiknek másutt is van templomuk, most lefoglalták maguknak a kassai magyar templomot. Tették ezt mindazok ellenére, hogy Kassa más templomaiból jelenleg 6 helyről közvetítenek szlovák nyelvű ünnepi misét – fogalmazott az aktivista.
Jozef Vaško szerint ugyanakkor a magyar közösség nem kérvényezte a magyar nyelvű közvetítéseket, a magyar híveket szolgáló Pásztor Zoltán, a kassai egyházmegye püspöki helynöke pedig azt mondta az Új Szónak: „Az élő bejelentkezéseket az csinálja, aki akarja. Ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani, sajnos nem tudunk mindenki kénye-kedvének eleget tenni.ˮ
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezInnen indulhat a mindent elsöprő orosz atomcsapás + videó
NATO elleni támadás vagy elrettentés lehet Oroszország célja?
Uniós katonákat küldenének a háborúba? – Erről is szó esik az EU és Ukrajna tárgyalásai során
Brüsszel biztonsági kötelezettségvállalásokat kíván tenni Kijevnek.
Ezek azok az orosz pilóták, akik ellen harcolni fogunk Macron és Manfred Weber miatt
Eddig is nagyon sok videót osztottunk meg az orosz vadászpilóták végtelen rémtetteiről. Folytatjuk a sorozatot.
Senki sincs biztonságban: így őrjöngenek az illegális migránsok Európa-szerte + videó
Ilyen Európát akar teremteni Brüsszel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Lázár János: A Fidesz-KDNP tartja távol Magyarországot a háborútól
Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket
Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó
„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója
Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó
Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett
A Bayern München elbukta a Bundesliga második helyét is
Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Senki sincs biztonságban: így őrjöngenek az illegális migránsok Európa-szerte + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezInnen indulhat a mindent elsöprő orosz atomcsapás + videó
NATO elleni támadás vagy elrettentés lehet Oroszország célja?
Uniós katonákat küldenének a háborúba? – Erről is szó esik az EU és Ukrajna tárgyalásai során
Brüsszel biztonsági kötelezettségvállalásokat kíván tenni Kijevnek.
Ezek azok az orosz pilóták, akik ellen harcolni fogunk Macron és Manfred Weber miatt
Eddig is nagyon sok videót osztottunk meg az orosz vadászpilóták végtelen rémtetteiről. Folytatjuk a sorozatot.
Senki sincs biztonságban: így őrjöngenek az illegális migránsok Európa-szerte + videó
Ilyen Európát akar teremteni Brüsszel.