Közben Szerbiában az utóbbi 24 órában 11 159-ről 11 193-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Hétfőn megnyílt a magyar-szerb határ, a két ország állampolgárai karantén-kötelezettség és koronavírus-teszt nélkül léphetnek át a szomszédos országba.
Jövő hétfőtől Magyarország lakosai beutazhatnak Montenegróba
A szomszédos Szerbia és Bosznia-Hercegovina állampolgárai viszont nem.
Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2401-ről 2406-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Újra engedélyezték a strandok, fürdők és wellness-központok működését, a vendéglátóhelyeken viszont továbbra is tilos a légkondicionálók használata.
Koszovóban egy nap alatt 1032-ről 1038-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az alkotmánybíróságnak a hét végéig kell döntenie arról, alkotmányos volt-e kihagyni a tavalyi választást megnyerő pártot a kormányalakításból, miután a korábbi miniszterelnök elbukott a bizalmi szavazáson. A várakozások szerint a testület az államfő javára dönt majd, így előrehozott választás nélkül lehet új kormánya a kis, balkáni államnak. Amennyiben az alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy az államfő nem az Alaptörvénnyel összhangban lépett fel, akkor feltételezhetően még a nyár folyamán újabb választást kell tartani Koszovóban.
Észak-Macedóniában hétfőről keddre 1978-ról 1999-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. A parlamenti pártok továbbra sem tudnak megegyezésre jutni, hogy mikor tartsák meg az április 12-re tervezett, majd a koronavírus-járvány miatt elhalasztott választásokat. Az ellenzék szerint elhamarkodott lépés lenne addig voksolást szervezni, amíg nem múlt el teljesen a járvány, a kormánypártok szerint viszont a halasztgatással az ország gazdasága, a demokrácia, de akár az állampolgárok egészsége is veszélybe kerül.
Montenegróban három hete nem regisztráltak új esetet. A koronavírus-járvány ideje alatt összesen 324 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, és hétfőre minden Covid-19 beteg meggyógyult. Az Adria-parti ország így június elsejétől megnyitja a határait azon országok állampolgárai előtt, amelyekben 100 ezer főre legfeljebb 25 koronavírussal fertőzött jut – jelentette be a miniszterelnök. Ez azt jelenti, hogy a jövő hétfőtől Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Németország, Lengyelország, Csehország, Magyarország, Albánia és Görögország lakosai beutazhatnak Montenegróba, a szomszédos Szerbia és Bosznia-Hercegovina állampolgárai viszont nem. Erre válaszként a szerb miniszterelnök felszólította a szerb állampolgárokat, hogy akkor se menjenek Montenegróba nyaralni, ha ez már lehetővé válik.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Menczer Tamás: Egyik kérdéskör a sorkatonaság, másik kérdéskör az atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Gál Kinga: Erős konzervatív jobboldalra van szükség az Európai Parlamentben
– Azokra a válságokra, amelyek az elmúlt időszakban Európát érték, gyakorlatilag az Európai Bizottság centralizmussal és a tagállamok gyengítésével válaszolt – hangsúlyozta Gál Kinga a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű rendezvényén. Madridban felszólalt Szánthó Miklós is, aki arról is beszélt, nem hagyhatjuk, hogy a háború megossza a jobboldalt.
Még el se kezdte a munkát az új holland kormány, Brüsszelben már remegnek a térdek
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gázolt a vonat Simontornyánál
Megőrültek a svédek is
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Szombati sportműsor: NB I, topligák, F1, hoki-vb, férfi kézi MK-négyes döntő
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk