A világ egyik legnépesebb menekülttáborában, a bangladesi Kutupalongban eddig sem volt éppen egy leányálom az élet. Cox’s Bazar városának közelébe először 1991-ben érkezett néhány tízezer rohingya menekült a szomszédos Mianmarból, azóta az „átmeneti” szállás csak egyre terebélyesedett. A 2017-es újabb, több százezres menekülthullám után a tábor – és néhány másikkal együtt – valóságos városokká nőtte ki magát.
Koronavírus a világ legnagyobb menekülttáborában
Bangladesben a rohingya menekültek által lakott túlzsúfolt táborban lehetetlen a fizikai távolságtartás.
Kutupalong pontos lakosságszáma nem ismert. Hivatalosan nagyjából 600 ezren, többségében rohingya menekültek zsúfolódhatnak össze a 13 négyzetkilométeres területen, de egyes becslések szerint valójában 850 ezren tengethetik életüket a táboron belül, és még másik majd félmillióan annak közvetlen környékén. Az állami irányítású, de nemzetközi segítséggel és forrásokból működtetett tábor alapvető infrastruktúrájának kiépítésén folyamatosan dolgoznak, de így is inkább emlékeztet egy nyomornegyedre. Sátrak, műanyagból felépített viskók, földutak, részleges csatornázottság és vízellátás, egész napos semmittevés jellemzik.
A nemzetközi szervezetek, mint például az Orvosok Határok Nélkül már korábban is arra figyelmeztetett, hogy borzalmas egészségügyi állapotok uralkodnak a táborban.
És ilyen körülmények közé most megérkezett a koronavírus.
A bangladesi hatóságok már április eleje óta mindent megtettek, hogy a menekültek közé ne törjön be a járvány. Kutupalongból a ki – és bejárást szigorúan szabályozták, az utakon ellenőrzőpontokat hoztak létre, a tábor környékén járőröztek. Korlátozták az internetelérést, hogy ne terjedhessenek álhírek és téves információk. Készültek a segélyszervezetek is, továbbképzést kapott a személyzet, elkülönítő központokat létesítettek, 1700 ágyas kórtermet terveznek, és egy intenzív osztályt is felállítottak, ahol 10 lélegeztető gép áll rendelkezésre.
Csak idő kérdése volt, hogy a táborban is megjelenjen a kór, hiszen az országban 20 ezer fölött jár a fertőzöttek, 300-hoz közelít a halálesetek száma. Néhány nappal ezelőtt aztán egy rohingya menekült jelentkezett az orvosi rendelőben a Covid-19 tipikus tüneteit mutatva. Letesztelték, és csakhamar kiderült, az új típusú koronavírussal fertőzött. Azonnal elkülönítették legközelebbi családtagjait is, akiket szintén leteszteltek, – az eredményekre egyelőre még várnak – és megkezdték a kontakt kutatást. Hogy mégis kitől kaphatta el a kórt, ki hurcolta be a táborba a vírust, egyelőre azonban nem tudják.
Ha azonban a kórokozó egyszer már bejutott, nagyon nehéz lesz megfékezni. A Nemzetközi Menekültügyi Bizottság emlékeztetett rá, hogy Kutupalongban 40-70 ezer ember él négyzetkilométerenként, ami 1,6-szor zsúfoltabb még a szűkös óceánjárók „népsűrűségénél” is. A fizikai távolságtartás tehát lényegében megvalósíthatatlan, ráadásul híján vannak higiéniai eszközöknek, tiszta víznek is.
Pontosan ezért döntöttek a görög hatóságok is nemrégiben a migráns gyűjtőtáborok lezárásának meghosszabbítása mellett, miközben az országban egyébként már enyhítettek az óvintézkedéseken. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Görögországban már berobbant az időzízett bomba, a koronavírus már több szárazföldi táborban is felütötte a fejét, azt kockáztatva, hogy újabb gócpontok alakulnak ki. Jól jelzi a nem szűnő migráció veszélyeit, hogy néhány napja pedig Leszboszon két újonnan érkező afgánnál is kimutatták a fertőzést. A görög szigetek táborai, köztük az ugyancsak sokszorosan túlzsúfolt Moria eddig megúszták a járványt, hála minden új érkező szigorú elkülönítésének.
Nem volt viszont ilyen szerencsés Libanon. A mindössze ötmilliós közel-keleti állam kétmillió menekültnek ad otthont, és már a táborokban is megjelent a kór.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMenczer Tamás: egyik kérdéskör: sorkatonaság, másik kérdéskör: atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, de katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Gál Kinga: Erős konzervatív jobboldalra van szükség az Európai Parlamentben
– Azokra a válságokra, amelyek az elmúlt időszakban Európát érték, gyakorlatilag az Európai Bizottság centralizmussal és a tagállamok gyengítésével válaszolt – hangsúlyozta Gál Kinga a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű rendezvényén. Madridban felszólalt Szánthó Miklós is, aki arról is beszélt, nem hagyhatjuk, hogy a háború megossza a jobboldalt.
Még el se kezdte a munkát az új holland kormány, Brüsszelben már remegnek a térdek
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Az Egyesült Királyság importálja a bűnözést
A brit lakosság többsége úgy gondolja, hogy a migráció összefügg a bűnözés növekedésével.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Roppant kínos: Azahriah biztos elsápadna, ha meglátná ezt a videót
Ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMenczer Tamás: egyik kérdéskör: sorkatonaság, másik kérdéskör: atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, de katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Gál Kinga: Erős konzervatív jobboldalra van szükség az Európai Parlamentben
– Azokra a válságokra, amelyek az elmúlt időszakban Európát érték, gyakorlatilag az Európai Bizottság centralizmussal és a tagállamok gyengítésével válaszolt – hangsúlyozta Gál Kinga a spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű rendezvényén. Madridban felszólalt Szánthó Miklós is, aki arról is beszélt, nem hagyhatjuk, hogy a háború megossza a jobboldalt.
Még el se kezdte a munkát az új holland kormány, Brüsszelben már remegnek a térdek
A Politico több ütközőpályát is azonosított: migráció, zöldpolitika, Ukrajna EU-tagsága.
Az Egyesült Királyság importálja a bűnözést
A brit lakosság többsége úgy gondolja, hogy a migráció összefügg a bűnözés növekedésével.