Angela Merkel és Emmanuel Macron ma délután rendkívüli videokonferenciát tartanak, ahol a válságkezelést szolgáló francia-német kezdeményezésről egyeztetnek – jelentett be nemrég az Elysée-palota, részleteket nem közölve a kezdeményezésről. Az európai sajtóban megszellőztetettek szerint az EU motorországait irányító vezetők a készülő uniós helyreállítási csomagról tárgyalnak majd, beleértve a közegészségügy, valamint a zöld és digitális fordulat kérdéseit. A német kancellár és a francia elnök sajtótájékoztatót is tart az eseményt követően.
Merkel és Macron életet lehelnének az uniós válságkezelésbe
A járványkezelés szempontjából is meghatározó bejelentés jöhet ma Angela Merkeltől és Emmanuel Macrontól. Az uniós motorállamok vezetői az EU egy ideje már esedékes gazdasági mentőcsomagjáról is tárgyalnak.
Emlékezetes, hogy Merkel és Macron tavaly januárban írta alá az új német-francia együttműködési szerződést, amelyben elkötelezték magukat a megerősített politikai és gazdasági kapcsolatok, illetve a szuverénebb, egységesebb és demokratikusabb Európa megteremtése iránt. A koronavírus válság mindenesetre kikezdte a német-francia tengelyt: a gazdasági mentőcsomag kidolgozásakor Párizs a déli államok közös adósságvállalásról, kötvényekről szóló érveit karolta fel, míg Németország ezúttal is bizalmatlanságot mutatott a szerinte túlköltekező államok felé. A gazdasági jellegű egyet nem értés mellett, a járvány kezelésének módja politikai éket is vert közéjük: a kisebb lakossággal bíró Franciaországban majdnem háromszor annyi koronavírusos beteg veszítette életét, mint Németországban. A francia sajtóban pedig visszatérő téma lett, hogy Párizshoz képest „mit is csináltak jól” a németek.
Az Ursula von der Leyen személyében szintén német vezette Európai Bizottság jövő héten hozza nyilvánosságra a régóta várt javaslatát az uniós helyreállítási csomagról, illetve a hosszú távú költségvetésről. Merkel és Macron mai bejelentése erről árulhat el előre részleteket: eddig ugyanis aligha tisztázott, hogy a többéves büdzsé és az alap milyen viszonyban lesznek egymással, illetve, hogy a tagállamoknak nyújtandó hitelekről vagy vissza nem térítendő összegekről van szó. Az Európai Parlament – amelynek szintén rá kell bólintania a csomagra – múlt héten az EU büdzsére építő, leginkább vissza nem térítendő támogatásokból álló, kétezer milliárd eurós helyreállítási alapot „kért” a bizottságtól. Ursula von der Leyen korábban maga is következetesen a 2021-2027 közötti keretköltségvetést állította be megoldásként. Sőt, a sajtóban megszellőztetett tervek szerint a képviselők kétezer milliárd eurós óhajának is eleget tehetnek majd Von der Leyenék.
A tagállami, magától értetődően leginkább összetett szempontokról az állam- és kormányfők április végén futólag tárgyaltak csak – Merkel és Macron bejelentése így a puzzle egyik utolsó darabját teheti helyre ma délután, mielőtt az igazi számháború elkezdődne.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Menczer Tamás: Egyik kérdéskör a sorkatonaság, másik kérdéskör az atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Robbanás történt egy családi házban Veszprém vármegyében
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
„Már nem vagyunk együtt” – újabb sztárpár jelentette be a szakítását
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Cápát láttak a Balatonban - A felvétel felrobbantotta a netet
Spanyol kiscsapat keseríti a Manchester City életét – visszaüt a közös tulajdonos
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
A tökéletes búcsú! Marco Reus gólt és gólpasszt jegyzett utolsó dortmundi bajnokiján – videók
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPénzbírság a rózsafüzér imádkozásáért
A spanyol kormányt az alapvető vallási jogok megsértésével vádolták, miután békés tüntetők egy csoportját megbírságolták, mert a kormányzó Szocialista Párt székháza közelében lévő templom előtt imádkozták a rózsafüzért.
Lengyelország két és fél milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
Donald Tusk tájékoztatása szerint megkezdődtek a Keleti Pajzs projekt munkálatai.
Vörös riadókészültség: a biztonsági szolgálatok fokozzák a politikusok védelmét
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.
Menczer Tamás: Egyik kérdéskör a sorkatonaság, másik kérdéskör az atombomba + videó
Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.