Nagy meglepetés várta Maria Komninakit, a görögországi Leszbosz szigetének egyik lakóját, amikor kilátogatott a földjére. A birtok ugyanis a hírhedt Moria migránstábor mellett található, és a migránsok ezért éppen jó helynek ítélték meg arra, hogy önkényesen odaépítsenek maguknak egy mecsetként funkcionáló épületet, számol be róla a Proto Thema.
Mecsetet építettek maguknak a migránsok más birtokán
Magánbirtokot sértettek meg az illegális migránsok az egyik befogadóközpontnál, amiért ráadásul senki sem szólt. A tábor mellett lévő földet ideálisnak ítélték meg, hogy oda önkényes módon felépítsenek egy épületet, ami eredetileg iskolának készült, végül azonban mecset lett belőle.
Maria beszámolója szerint amikor kilátogatott a birtokára rendőrök és a város egyik képviselőjének társaságában, eleve szeméttengeren kellett átvágniuk magukat. Nem sokkal később aztán meglátták a tákolmányt, amelyet a migránsok mindenféle előzetes bejelentés nélkül raktak össze.
[caption id="" align="alignnone" width="991"] Forrás: Twitter[/caption]
A tulajdonos egyébként már korábban látta jeleit annak, hogy valami készül a földjén, és szólt a város illetékes hatóságainak, ők azonban nem tettek semmit. Maria szerint viszont elképzelhetetlen, hogy senki másnak ne tűnt volna fel az összetákolt mecset, főleg amikor az imám onnan szólt énekkel a hívekhez.
Maria azt írta az interneten, hogy egyeseknek túlságosan könnyű ilyen illegális építményeket felhúzni, közben azonban másoknak rendkívül bonyolult megszerezni hozzá az engedélyeket. Az sem elhanyagolható tény ráadásul, hogy Maria birtokán az illegális bevándorlók már több száz olajfát vágtak ki vagy égettek el, mindezt a Proto Thema szerint különböző NGO-k segítségével.
A birtoktulajdonos végső kétségbeesésében ügyvédhez fordult. A Proto Themának nyilatkozott is egy ügyvéd, Panagiotis Koufelos, aki kiment a helyszínre, ahol a fából készült épület található. Elmondása szerint az esetet jelentették a bíróságnak, ahogyan azt is, hogy a bevándorlók eredetileg iskolát akartak építeni egy NGO utasítására.
Hogy végül miként lett az iskolából mecset, azt nem tudni. Ahogyan az sem, hogyan engedhették ezt meg a tábort őrző rendőrök, és hogy nem vették észre, hogy mi épül a központ mellett. Az eredményt elnézve valószínűleg nem felügyelte senki a migránsokat az illegális építkezés közben, és most épp ezért fognak eljárást indítani az ügyben.
Leszbosz szigetén egyébként is sok probléma van a helyi lakosok és a táborban lakó migránsok között. A bevándorlók lassan már az egész szigetet a sajátjuknak tekintik és eszerint is viselkednek, a koronavírus-járvány pedig csak tovább súlyosbította a helyzetet.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezStrasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Fontos dologra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor
Elszabadul a pokol
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Kiderült, ki vezeti a Fradit az Újpest ellen
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezStrasbourgba utazik Szijjártó Péter
Franciaországba indult a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtott az Oroszország és Észak-Korea közötti fegyverkereskedelmet elősegítő vállalkozásokat és személyeket
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéssel sújtott több orosz illetőségű vállalkozást és magánszemélyt csütörtökön az orosz és észak-koreai fegyverkereskedelem elősegítése miatt.
Az orosz–ukrán háború után sem térnének haza az ukránok
Sokan annyira jól érzik magukat a befogadó országban, hogy a háború után is ottmaradnának.
„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.