Tűz pusztított Banglades fővárosának közelében egy mecsetnél.
Ekkora büntetést kaphat Robert Fico támadója
Juraj Cintula közölte, bántani akarta a szlovák miniszterelnököt.
Tűz pusztított Banglades fővárosának közelében egy mecsetnél.
A tüzet robbanás okozta. A tűzoltóság szerint feltehetően egy gázvezeték szivárgása miatt történt a szerencsétlenség. A lángok nem sokkal a péntek esti ima vége előtt csaptak fel, mielőtt távozni készültek a muzulmán hívők.
Legalább 13 halottja és több tucat súlyos sérültje van a robbanásnak és tűznek. Az első hírek arról szóltak, hogy egy hétéves kisfiú halt meg, de helyi illetékesek közölték szombaton, hogy az elmúlt órákban még 12 ember halt bele a sérüléseibe. Harminchét embert szállítottak kórházba, az orvosok szerint többségük testfelületének 60-70 százaléka megégett, 25 sérültnek az állapota válságos. A gyermek testfelületének 95 százaléka égett meg.
A robbanás pénteken, helyi idő szerint 21 óra körül történt Dakkától mintegy 25 kilométerre délre lévő mecsetnél, nem sokkal az esti ima vége előtt, mielőtt a hívők távoztak. A robbanás után tűz keletkezett. Ekkor mintegy száz hívő tartózkodott a háromemeletes épületben.
A tűzoltóság szerint feltehetően egy gázvezeték szivárgása miatt történt a szerencsétlenség. A mecset földszinti helyiségeinek az ablakai zárva voltak, ezért ott felgyülemlett a gáz, majd berobbant, amikor bekapcsolták a légkondicionálókat.
A pontos ok kiderítése végett a rendőrség bombaszakértői is megvizsgálják a helyszínt.
Juraj Cintula közölte, bántani akarta a szlovák miniszterelnököt.
A szlovák miniszterelnök elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Azok után, hogy nem zárta ki a csapatok küldését Ukrajnába, Észtország újabb komoly lépést tett, amely növeli a konfrontáció lehetőségét Moszkvával.
Milyen alakok veszik körbe Magyar Pétert?
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Így gondozd az uborkát, ontani fogja a termést nyáron
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Bohócot csinált az ellenfeléből a Barcelona tinisztárja - videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Elszabadul a pokol
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Juraj Cintula közölte, bántani akarta a szlovák miniszterelnököt.
A szlovák miniszterelnök elleni merényletet végrehajtó Juraj Cintula nem először fogott fegyvert.
A marihuána jelenleg egy kategóriában van a heroinnal és az LSD-vel.
Azok után, hogy nem zárta ki a csapatok küldését Ukrajnába, Észtország újabb komoly lépést tett, amely növeli a konfrontáció lehetőségét Moszkvával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.