A három halálos áldozatot követelő nizzai merényletre Európa és a világ vezetői is reagáltak csütörtökön. Magyarország nevében Orbán Viktor miniszterelnök fejezte ki az együttérzését egy, a francia elnöknek, Emmanuel Macronnak küldött levélben. A francia államfő hivatalosan e sorok írásakor még nem szólalt meg a támadás ügyében, Jean Castex miniszterelnök viszont egy Twitter-bejegyzésben arra figyelmeztetett:
A világ vezetőit is sokkolta a nizzai merénylet – Reakciók
Az Európai Unió, Oroszország és Törökország vezetői is szolidaritásukat fejezték ki a franciákkal a nizzai merénylet után. A kontinens iszlámkritikus politikusai „agyrémről” és „iszlamofasisztákról” beszélnek.
Párizs azonnali, határozott és könyörtelen választ ad a barbár és gyáva terrorcselekményre.
Marine Le Pen, a bevándorlásellenes francia Nemzeti Gyűlés vezetője közben a francia sajtónak arról beszélt: az iszlám egy olyan ideológia, amelyik mindannyiunk ellen hadat üzent. – Le kell számolnunk minden olyan szervezettel, csoporttal, férfival és nővel, akik felkarolják ezt az ideológiát – mondta.
A katolikus egyházfő, Ferenc pápa ugyancsak Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az áldozatokkal. Mint írta, közel áll a nizzai katolikus közösséghez, és velük együtt siratja, hogy az ima és a megnyugvás helyét a halálévá tették.
Az Európai Unió vezetői közül Charles Michel, az Európai Tanács, illetve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is elítélte a támadást. A német EU-elnökség és Németország nevében Angela Merkel kancellár pedig szóvivője útján üzent. Németország szolidaritását fejezi ki a francia nemzettel ezekben a nehéz időkben – fogalmazott, hozzátéve: a történtek mélyen sokkolták.
Ankara, Moszkva és London is részvétet nyilvánított
A török külügyminisztérium friss közleményében azt írta: azok, akik ilyen aljas támadást követnek el egy szent helyen, nyilvánvalóan semmilyen vallási, emberi vagy erkölcsi értékkel nem rendelkeznek.
Oroszország részéről horrorisztikus tragédiának nevezték a mészárlást, és azt is tudatták, hogy folyamatosan figyelik az azzal kapcsolatos fejleményeket.
Az iszlámmal és a bevándorlással szemben kritikus nyugat-európai politikusok is megszólaltak. Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt vezetője szerint egész egyszerűen el kell távolítani az unió területéről az iszlamofasisztákat. Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője a Twitteren úgy fogalmazott: agyrém, ami történik, az iszlám terrorizmus megtámadta Franciaországot.
Az EU-ból már távozott Nagy-Britannia nevében Boris Johnson miniszterelnök üzent a franciáknak. A Facebookon közzétett bejegyzésében a konzervatív politikus azt írta: a szigetország kitart Franciaország mellett a terrorizmus és intolerancia elleni küzdelemben.
I am appalled to hear the news from Nice this morning of a barbaric attack at the Notre-Dame Basilica. Our thoughts are...
Közzétette: Boris Johnson – 2020. október 29., csütörtök
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
A baloldali progresszív média szándékosan uszít és hergel + videó
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter újra fenyegetőzött: káoszt és erőszakot akar
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Itt a lista: így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor rövid, egyértelmű üzenetet küldött: Zarándoklat a békéért
Instagram oldalán üzent a magyar kormányfő.
Gyilkoltak az orosz vadászpilóták
Az előretolt légi tüzérség jelentései szerint minden megadott célpontot sikeresen eltaláltak.
A baloldali progresszív média szándékosan uszít és hergel + videó
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.