Az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséhez háttéranyagot nyújtó szervezeteket Soros György alapítványa támogatja – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken újságíróknak.
Soros támogatja az EB jogállamisági jelentéséhez anyagot nyújtó NGO-kat
Völner Pál: A Helsinki Bizottság például 2010 óta csaknem egymilliárd forint támogatást kapott Sorostól.
Völner Pál közölte: a fellelhető adatok szerint a jelentéshez háttéranyagot nyújtó tizenkét szervezetből tizenegyet Soros-szervezetek támogatnak, irányultságuk pedig az elmúlt időszakban folyamatosan kormányellenes volt, például a migráció vagy a börtönbiznisz kérdésében. Hozzátette: a Helsinki Bizottság például az Orbán-kormány 2010-es megalakulása óta csaknem egymilliárd forint támogatást kapott Sorostól.
Emellett – folytatta – az Európai Bizottság is támogatja ezen szervezetek működését, illetve maga a bizottság is folyamatosan támadja Magyarországot a migráció és a jogállamiság kérdésében, vagy korábban olyan ügyekben, mint a különadók és a rezsicsökkentés. Az államtitkár értékelése szerint ezek mind lecsapódnak egyfajta bosszúként, zsarolásként ebben a jelentésben.
Rámutatott: a jelentésben olyan ügyek is szerepelnek, amelyeket már 2014 előtt lezárt Magyarország a bizottsággal folytatott vitákban.
Völner Pál szerint ez olyan, mintha most újra felhoznák, hogy a jelentésért felelős Vera Jourovát, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökét 2006-ban korrupció miatt letartóztatták és csak a bizonyítottság alacsony foka miatt engedték szabadon. Ez is ténykérdés, ahogyan az is, hogy Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa ellen éppen megválasztása időszakában folyt korrupciós eljárás Belgiumban, amelyet később hirtelen ejtettek – jegyezte meg. Arra is kitért: Vera Jourová, megsértette Magyarországot, amikor „beteg demokráciának” minősítette.
Völner Pál úgy összegzett: nem tekinthető elfogadhatónak a jelentés, az Európai Uniónak pedig komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy egy milliárdos spekuláns miért járhat ki-be a biztosok szobáiba, miért adhat tanácsokat arról, hogy mely szervezeteket finanszírozzanak és milyen jogállamisági előírások érvényesüljenek azokban az országokban, ahol az ő befolyása nem érvényesülhet a kormányon lévő keresztény-konzervatív erők miatt.
Az államtitkár véleményét újságírók arról kérdezték, hogy a német országos közszolgálati rádió utólag javította a Katarina Barley európai parlamenti alelnökkel készült interjúról szóló cikkét, amelyben az állt, hogy Katarina Barley szerint ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország, mert ezekben az országokban a jogállami elvek megsértése nem korlátozódik egyedi, elszigetelt esetekre, hanem rendszerszerű. A rádió szerint az alelnök valójában Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel kapcsolatban használta a pénzügyi kiéheztetés kifejezést.
Völner Pál ezt úgy kommentálta: német szájból nagyon rosszul hangzik, amikor Lengyelországot kiéheztetéssel fenyegetik meg. Ez egy tarthatatlan kijelentés, ugyanolyan, mintha bármilyen antiszemita kijelentést tettek volna – jelentette ki az államtitkár, aki szerint Katarina Barley-nak meg kellene fontolnia, hogy lemond.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEbrahim Raiszitól búcsúznak a világ vezető politikusai
Kína, Oroszország, Törökország és Azerbajdzsán elnöke is részvétet nyilvánított Iránnak.
Közeli felvételek a brutális orosz gyilkológépről + videó
Az orosz vadászrepülők újabb bevetésre indultak Ukrajnába.
Orbánt dicsérte Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemekkel kapcsolatban
A republikánus szenátor a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta.
Medvegyev megfenyegette a Yandexet, hogy külföldi ügynöknek minősítik a vezetőit
Aliszát, az orosz Yandex cég mesterséges intelligencia (MI) segédjét faggatta a volt orosz elnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Durva baleset történt egy magyar határátkelőnél
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Szoboszlai szomorú bejelentést tett, rajongók ezrei zokognak most
A Magyar Péter Színház bemutatja: Pünkösd
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Guardiola: Közelebb vagyok a távozáshoz, mint a maradáshoz
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Megszületett az első ítélet a Fico-merénylettel kapcsolatban
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Verőcei hajóbaleset: nagy erőkkel keresik az eltűnteket
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEbrahim Raiszitól búcsúznak a világ vezető politikusai
Kína, Oroszország, Törökország és Azerbajdzsán elnöke is részvétet nyilvánított Iránnak.
Közeli felvételek a brutális orosz gyilkológépről + videó
Az orosz vadászrepülők újabb bevetésre indultak Ukrajnába.
Orbánt dicsérte Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemekkel kapcsolatban
A republikánus szenátor a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta.
Medvegyev megfenyegette a Yandexet, hogy külföldi ügynöknek minősítik a vezetőit
Aliszát, az orosz Yandex cég mesterséges intelligencia (MI) segédjét faggatta a volt orosz elnök.