Donald Trump amerikai elnök kedd este a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.
Trump kirúgta a kiberbiztonsági ügynökség vezetőjét
Chris Krebs vitatta az elnök vádjait, hogy csalás történt a választásokon.
Krebs többször is megpróbált gátat vetni az elnök és környezete választási csalásokról hangoztatott állásfoglalásainak. Az általa vezetett ügynökség adta ki a múlt héten azt a nyilatkozatot, amely szerint a 2020-as választás „a legbiztonságosabb volt az amerikai történelemben”. A nyilatkozat azt is hangsúlyozta, nincs bizonyíték arra, hogy bárhol kitöröltek vagy elvesztettek volna voksokat, megváltoztatták volna a szavazatokat, vagy a választás bármiképpen kompromittálódott volna.
Donald Trump a leváltásról írt két mikroblog-bejegyzéséből az elsőben közölte: „Chris Krebs minapi nyilatkozata a 2020-as választások biztonságosságáról rendkívül pontatlan, mivel tömeges szabálytalanságok és csalások voltak, köztük az is, hogy halott emberek szavaztak, választási megfigyelőket nem engedtek a szavazóhelyiségekbe, »működési zavarok« voltak a szavazógépeken”. Másik bejegyzésében pedig azt írta, hogy a szavazógépek a rá leadott voksokat Joe Biden demokrata párti elnökjelölthöz sorolták.
„Chris Krebsnek, az infrastrukturális és kiberbiztonságért felelős ügynökség vezetőjének a megbízatása tehát azonnali hatállyal véget ér.”
A Twitter mindkét bejegyzést „a választási csalásokról szóló vitatott állításként” jelölte meg.
Krebs a Twitteren válaszolt az elnök bejegyzésére. „Megtiszteltetés volt szolgálni. (A munkát) rendben elvégeztük” – írta.
A Krebs vezette CISA feladata eredetileg az amerikai választási folyamatba történő külföldi beavatkozási kísérletek figyelemmel kísérése volt. Ezt a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) szorosan együttműködve végezte. Mivel Donald Trump többször is megkérdőjelezte a választás biztonságosságát, az ügynökség ezt is figyelemmel kísérte. A CISA külön honlapot is létrehozott a választásokra vonatkozó szóbeszédek és kérdések megválaszolására. Krebs, akit 2016-ban Donald Trump maga nevezett ki, és akinek tevékenysége mindvégig kétpárti támogatást élvezett, az elmúlt hetekben többször is nyilatkozott arról, hogy nem történt csalás a november 3-i választásokon. A The Wall Street Journal információi szerint az elmúlt napokban többször is azt mondta kollégáinak, arra számít, hogy elbocsátják, amiért megpróbálta korrigálni a választási csalásokról terjedő információkat.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A négy médium „az Oroszországi Föderáció vezetésének állandó közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt áll” és támogatta az Ukrajna elleni inváziót.
Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Visszahívta a gyártó a csípős rágcsálnivalót, miután egy tinédzser evett belőle és meghalt
Tényleg csípett.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Ukrajna Oroszország elleni csapásokhoz kér támogatást Amerikától.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Megőrültek a svédek is
Zseni vagy, ha megoldod: 10-ből 9 ember megbukik ezen a friss helyesírási teszten!
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Hatalmas fordulat a 91. percben a Mezőkövesd-MTK meccsen
Oroszország kész bevonulni Lengyelországba is, ha védelmi érdekei megkívánják?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz EU szankciókat vezetett be négy orosz médium ellen
A négy médium „az Oroszországi Föderáció vezetésének állandó közvetlen vagy közvetett ellenőrzése alatt áll” és támogatta az Ukrajna elleni inváziót.
Taktikai ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Visszahívta a gyártó a csípős rágcsálnivalót, miután egy tinédzser evett belőle és meghalt
Tényleg csípett.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Ukrajna Oroszország elleni csapásokhoz kér támogatást Amerikától.