Több halálos áldozata is van a Texas délkeleti részén pusztító viharoknak + videó
Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást a viharok.
A legnagyobb derültséget alighanem Jacob Anthony Chansley, avagy becenevén Jake Angeli keltette, aki félmeztelenül, kitetoválva, kifestve, fején szarvas szőrme sapkával, kezében amerikai zászlóba öltöztetett lándzsával parádézott a törvényhozás épületében. A férfi ismert szereplője a jobboldali tüntetéseknek, önmagát QAnon digitális harcosnak, sámánnak nevezi. A QAnon egy olyan összeesküvés-elmélet, amely szerint az amerikai politikai elitet egy sátánista, pedofil bűnszervezet uralja.
A sámán egyszer úgy nyilatkozott, hogy azért öltözik be így, hogy feltűnést keltsen és nagyobb figyelmet kapjon. Kétségtelenül sikerült neki, bár így azonosítani sem volt nehéz. Bizarr külseje az internetet is megihlette, számos karikatúra, mém született róla.
A szélesen mosolygó férfi, aki Nancy Pelosi – 1000 dolláros – pulpitusával a kezében pózolt, nem más, mint Adam Christian Johnson. Ötgyermekes főállású családapa, felesége orvosként dolgozik. Korábban csupán gyorshajtás és marihuána-birtoklás miatt már meggyűlt a baja a hatóságokkal, de feltűnt néhány politikai tiltakozáson is. – Teljesen szürreális volt, Nem lepett meg, de azért sokkolt – nyilatkozta az egyik ismerőse, hogyan reagált, amikor meglátta Johnsont a képeken. A pulpitus rövid ideig feltűnt az egyik aukciós oldalon is 56 ezer dollárért. Kiderült, hogy az árverés hamis volt, a tárgy biztonságban van, Johnson nem vitte magával.
Firkantottam egy piszkos üzenetet, feldobtam a lábam az asztalára, aztán megvakartam a golyóimat! – így büszkélkedett tetteivel az a férfi, akit Nancy Pelosi demokrata házelnök irodájában kaptak lencsevégre. A tüntető később az épületen kívül egy, a politikus nevére címzett levelet is mutogatott, melyet alighanem az irodából lopott el. Azóta a 60 esztendős férfit Richard „Bigo” Barnettként azonosították. Saját bevallása szerint korábban tűzoltóként dolgozott, napjainkban saját vállalkozásait futtatta több száz kilométerre Washingtontól egy kis faluban. A közösségi médiában rendkívül aktív volt, védelmezte a fegyverviselési jogot, büszkén vállalta fehérségét és hazafiságát. Állítása szerint viszont csak „belökték” Nancy Pelosi irodájába, ahonnét nem lopott el semmit.
Taktikai mellény és sisak: nem mindennapos kellékei egy békés tüntetésnek. A Larry R. Brockként azonosított férfi elmondása szerint a felszerelést a földön találta, oda akarta adni a rendőröknek, csak azért öltötte mégis magára, mert a baloldali, Black Lives Matter- és Antifa-tüntetőktől félt. Bár velük nem történt összecsapás, azóta azért kiderült, hogy a baloldali aktivisták ott voltak a helyszínen. A háromgyerekes családapa tisztelhetné jobban az egyenruhát: ő maga is a légierőnél szolgált, A–10-es csatarepülőket vezetett. Rokonai arról panaszkodtak, családi beszélgetéseken gyakran tett rasszista megjegyzéseket.
A hatóságok már több mint tucatnyi azonosított ostromló ellen emeltek vádat. Alapvetően erőszakos behatolás, rendzavarás miatt kell felelniük, amelyet viszonylag olcsón megúszhatnak. Akadnak ugyanakkor súlyosabb esetek is. Egy 70 esztendős alabamai férfi autójában például fegyvereket, Molotov-koktélokat találtak a Capitolium közelében. Őt akár 15 évi szabadságvesztésre is ítélhetik. Egy másik férfi arra buzdított, hogy lőjék agyon Nancy Pelosi demokrata házelnököt.
Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást a viharok.
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.
A tárcavezető megvétózta az Európa Tanács ukrán béketervről szóló határozatát.
Öllös László politológus szerint aligha tudja együttműködésre sarkallni a pártokat a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet.
Szorul a hurok Karácsony nyaka körül
Tizenhat milliárd forintot csaltak ki az államtól népkonyhát és hitéleti tevékenységet hazudva
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Elszabadul a pokol
Megőrültek a svédek is
Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást a viharok.
Európa-szerte terjed az antiszemitizmus.
A tárcavezető megvétózta az Európa Tanács ukrán béketervről szóló határozatát.
Öllös László politológus szerint aligha tudja együttműködésre sarkallni a pártokat a szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.