Megvonja a második adag vakcinát a magukat soron kívül beoltató polgármesterektől Valencia (Spanyolország) regionális kormányának elnöke. Ximo Puig, a kelet-spanyol régió kormánypárti vezetője csütörtökön bejelentette: a vakcinabotrányban érintett vezetők közül senki sem kaphatja meg a koronavírus elleni oltóanyag második dózisát. Úgy fogalmazott: „inkább feláldoz néhány vakcinát az első adag szállítmányból”, de példát akar statuálni, hogy a jövőben senki ne próbálja meg kikerülni az oltási tervet.
Büntetést hozott a spanyol vakcinabotrány
Megvonja a második adag vakcinát a magukat soron kívül beoltató polgármesterektől Valencia vezetője.
Spanyolországban a napokban robbant ki botrány abból, hogy kiderült: több polgármester és egészségügyi tanácsnok, pozíciójával visszaélve soron kívül kérte a covid-19 elleni oltást. Murcia egészségügyi tanácsnoka szerdán lemondott emiatt posztjáról, őt két másik köztisztviselő követte, a valenciai Rafelbunyol polgármestere pedig maga utasította vissza a második vakcinát. A többi vezető egyelőre nem mondott le. Csütörtökön tovább bővült az érintettek köre Ceuta egészségügyi tanácsnokával és Molina del Segura (Murcia) polgármesterével. Előbbi azzal védekezett, hogy „szakértő kollégái” nyomására oltatta be magát. A botrányban kormánypárti és ellenzéki vezetők egyaránt érintettek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrosz–ukrán háború: az észtek szerint a NATO-nak Ukrajnában kell kiképezni a katonákat
Kaja Kallas észt kormányfő felszólította a balti ország NATO-partnereit, hogy az ukrán katonákat közvetlenül Ukrajnában képezzék ki.
Olasz orvosok akadályozzák az illegális migránsok kitoloncolását
Olaszországban kezd elszabadulni a pokol a migránsok miatt.
A lehetőségek széles tárháza nyílhat meg a magyar kormány előtt Brüsszelben
Bóka János szerint a brüsszeli kettős mérce látványosan szemléltethető, mint egy állatorvosi lovon.
A német külügyminiszter újfent hitet tett Zelenszkij mellett + videó
Az ukrán elnöknek lejárt a mandátuma, de jogköreit nem adja át.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a verőcei halálos hajóbalesetről - videó
Elmondta a szakértő, hogy mennyi esélyük volt a túlélésre a verőcei hajóbaleset áldozatainak
Jennifer Lopez újra Ben Affleck nélkül jelent meg a vörös szőnyegen - A színésznő erős, független nőként ragyogott
Már nyáron tárgyalhatja a kötelező sorkatonaság kérdését az Európai Parlament + videó
Jöhet a nyugdíj, Dárdai Pál azonnal elhagyja Berlint
Ha nem hiszi el, hogy valóban tönkretette a német és a magyar gazdaságot az orosz-ukrán háború, csak ezt az egy ábrát nézze meg
Összeomlik az Ukrajnáról szóló békekonferencia
Szavazzon a K&H Mozdulj! Az év tesitanára játék országos döntőjében (30 év alatti kategória)
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Ilyennek látja Magyar Pétert a mesterséges intelligencia
Rosszak a virágládába ültetett fák, kivéve, ha a Városháza parkról van szó
Oroszország felkészül a válaszcsapásra a nyugati vezetők háborúpárti kijelentései után
Címoldalról ajánljuk